A Fővárosi Nyilvános Könyvtár Budapesti Gyűjteményének bibliográfiai munkálatai IV. Buda és Pest grafikus ábrázolásai a visszafoglalás korában. 1683-1718
Előszó
12 megbízhatatlan. Ugyanezt mondhatjuk Giacomo Franco és a Vico karca után készült Doglioni munkájában (L’Ungheria spiegata 1595) megjelent metszetről is. A magyarországi vonatkozású történeti és geográfiai irodalom új fejezete kezdődik Birkennek 1683-ban megjelent munkájával. Ez a mű, amelynek számos kiadása jelent meg és olasz nyelvre fordítva a német nyelvterületen túl is hazánk XVII. századi megismeréséhez korjelző adatokat tartalmaz, a városillusztráció terén szintén új típust képvisel. Topográfiailag ugyan nem mond ez az illusztráció sem többet az előzőknél, mert a főelemek, falak, bástyák, tornyok és mecsetek csekély kivétellel hasonlók a régi Siebmacher-féle metszetéhez, a Birken művében megjelent illusztráció azonban a művészi megoldás szempontjából nagy haladást mutat. Általában sok vonallal dolgozott a művész és technikai kivitele sok finomságot árul el. A mecsetek és tornyok részletező megoldása mellett az egész lapon valami nemes egyszerűség terjed el. Kremmer Dezső a metszet mesterének Karl Gustav Amblingot tartja, aki II. Miksa Emanuel bajor választófejedelem környezetében élt. Jacob Peeters történeti munkáját, amely 1684-ben Antverpenben jelent meg, Caspar Bouttats rézmetsző illusztrálja. Miként a Birken-illusztrációkat számtalan német munka használja fel, úgy a Bouttats-metszetek is sok másolóra találtak. Egyezést mutat a Bouttats-met- szettel Mattioli 1684-ben megjelent képe, bár ez utóbbi különösen topográfiai szempontból sokkal hűbb. Ercole Scala ismeretes művében a L’Ungheria com- pendiata-ban (1685) a két város látképe ugyancsak északról tekintve, lényeges mondanivalóiban megegyezik Bouttats metszetével. Miként az irodalomban az olasz, francia, angol és spanyol munkák nagyrészt egymás átírásai, forrásaik pedig legtöbbször a német irodalomban találják meg ősforrásukat, úgy a különböző metszettípusok is mindössze néhány ősábrázolásra vezethetők vissza. Ez a helyzet a Buda visszafoglalásával kapcsolatos évszámokkal hirtelen megváltozik. 1683-tól a félhold elleni hadjáratok döntő stádiumba jutnak. Igen nagy mértékben megszaporodik az irodalmi érdeklődés és a kor krónikásai és földrajzi írói ontják azokat a könyveket, amelyekben Magyarország felszabadításának története kerül tárgyalásra. A felcsigázott érdeklődés természetesen a metszetábrázolásokban is megnyilvánul. A kor német, olasz, francia, angol, sőt németalföldi és spanyol kiadványaiban is egyre gyakrabban akadunk Buda helyzetrajzaira és városképeire, amelyeknek már a XVI. és XVII. századi korábbi illusztrációkhoz semmi közük sincsen. Különösen 1684 és 1687 között duzzadt föl ez az áramlat, bár kétségtelen, hogy ezek az ábrázolások sem készültek mind közvetlen tapasztalás alapján. Természetes, hogy a különböző hadikrónikások elsősorban oly ábrázolásokat közöltek műveikben, amelyek a vár erődítéseit és ostromait tüntették fel. Hogy az ábrázolásnak ez a módja mennyire divatossá vált, mi sem mutatja jobban, mint az a körülmény, hogy az ostrommal ábrázolt város képe oly munkákban is tért nyert, amelyek nem kimondottan hadtörténeti jellegűek. Ennek a szokásnak hatásaként a tulajdonképpeni művészek
