A Fővárosi Nyilvános Könyvtár Budapesti Gyűjteményének bibliográfiai munkálatai II. Buda és Pest fürdőinek és gyógyforrásainak irodalma (

Előszó

ELŐSZÓ. A városi település és fejlődés mindig szoros kapcsolatban van a természeti tényezőkkel. A természet kincsei nemcsak gazdasági és szociális szempontból értékesek, hanem a városkép kialakulására is döntő hatásuk van. A magyar főváros a fejlődés folyamán csak kis részletekben változó szépségét is elsősorban annak köszönheti, hogy területén a természeti tényezők szerencsés találkozása már önmagában egy nagy városi alakulatnak mindig gazdag energiaforrása, amelyet az emberi tehetség és szorgalom a maga életnívójához képest aknázott ki. Buda természeti kincseit a történelmi idők folyamán tartósan először a rómaiak vették birtokukba. A rómaiak kerülték a magaslatokat. Nekik sík terület kellett, ahol táborukat felállít­hatták és ahol városaik szabadon terjeszkedhettek. így Óbuda sík területe kínálkozott számukra elsősorban megfelelőnek város­alapításra. A rómaiak tradicionális kultúrösztöne hamar föl­ismerte a hely természeti kincsekben való gazdagságát és ezek között elsősorban Buda gazdag forrásait használta ki. így az Itáliában luxussá fejlesztett fürdőkultusz a Pannónia Inferior főhelyén is csakhamar virágzóvá vált. Az Aquincum területén végzett ásatások eddig hét római eredetű fürdőt állapítottak meg, amelyek bár nem vetélkedhettek az anyaország nagy fénnyel berendezett thermáival, a római kultúra provincionális kisugár­zásának tipikus alkotásai. A rómaiság csak lassan enyészett el Pannóniában. Az V. században, amikor Sidonius Apollinaris útján utoljára értesülünk a római Aquincumról, a város még állott, de már a következő századokban annyira elnéptelenedett, hogy még a neve is feledésbe ment. A népvándorlás során a hunok már nem lakták a várost és a rómaiak után csak a magyar hon­foglalás biztosított a helynek új életet.

Next

/
Thumbnails
Contents