MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Látogatásom Br. Apor Vilmos püspöknél. — Fr. Kegyes An-tal I. é. t

Tudod .. . rámnéztek és továbbálltak. De a püspök úr olyan, amint Szent Pál levelében olvashatjuk: „Mindenkinek mindene!" Az idő telt múlt, és már arra gondoltam, hogy levelet hagyok itt Kegyelmes úr részére, melyben jelzem, hogy itt jártam. Ezért ismét bementünk a portás szobába, mikor maga a Kegyelmes úr nyitott be e szavakkal: — Hol van az a gyulai? — Itt vagyok, Kegyelmes uram, hozzáléptem lehajolva mélységes tisztelettel megcsókoltam pásztorgyűrűjét. Majd utána bemutattam bajtársaimat. — Állj csak fiam a lámpa alá, hadd nézzelek meg! — volt a válasz. Amint a villany alá álltam, hosszan elnézett, elmerengett, majd kedvesen ezt mondta: — Valóban te a Kertészné fia vagy! Hogy hasonlíttok egymásra! Mi a kívánságod? — Kegyelmes uram, nagyon hosszú lenne elmondanom. Röviden ez: Mindenkitől teljesen elhagyatva állunk. Alakulatom, hadosztályom tönkrement. A megmaradt hadapródom egyik bajtársammal együtt előre ment a hadosztály új állomáshelyére (amit útközben tudtunk meg) Magyarkereszturra (Sopron megye), hogy a parancsnokságnál jelentést tegyen és újabb autót igényeljen ki. Két lovunk van, szegény párák nem tudom mikor ettek rendes abrakot és! mi is itt állunk szállás nélkül. Szállást kérünk és a lovaknak abrakot! — Tudod fiam, a várban nincsen üres szoba, tele vagyunk menekültekkel, de itt van a palota melletti nagy pálmaház, ha megfelel nektek, kössétek be a lovakat, számotokra pedig ott van egy kis külön szoba. — De Kegyelmes Uram . . . lovakat pálmaházba? — vágja közbe a titkár, — Nem baj, segítsünk egymáson, ahogy tudunk. — Kegyelmes uram, szabad legyen előadnom, mi már a lovak részére találtunk annyi helyet az istállóban, csak méltóztassék megengedni ... — Csináljátok fiam, ahogy jónak látjátok. De hogy érzed magad? — Köszönöm Kegyelmes uram, elég tűrhetően. Csak az fáj, hogy Édesanyámról nem tudok semmit. Tőle utoljára október 4-iki keltezésű levelet kaptam és azóta semmi hír. Félek . . . otthon valami baj történhetett. — Ne félj fiam, Édesanyádnak és nővérednek nincs semmi baja. Igaz, Gyulán többen meghaltak — pontos számot említett —, de hozzátartozóid közül nincs senki közöttük. Azután tudd meg, hogy azok nem is olyan rossz emberek, amint azt híresztelik . . . Menekülés kész öngyilkosság. Utána kérdezősködött a többi testvérem után, majd kezet fogott mindegyikünkkel. És amint a varázslatból felocsúdtunk, el is tünt szemünk elől. Mi elmentünk az istállóba bekötni a lovakat. Ott egy ember nagyon mondogatta nekünk: „nem lehet, nincs hely, hozzá még két lónak!" — A Kegyelmes úr megengedte, hogy bekössük a két lovat, mon-