MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

A magyar nép ősvallása. — Fr. László Lénárd II. é. t

Az áldozat elsősorban a teremtmény hódolatát fejezi ki a Teremtővel szemben. Ezt jelképezi az arcraborulás az áldozati tűz előtt. De az áldozat nemcsak hódolat, hanem alku is. Ösvallásunk áldozatai nem jelentettek mást, mint egy kölcsönös egyezségből, alkuból származó ígéret betelj esítését. Az ősmagyar, mielőtt harcba, vagy vadászatra indult, sohasem mulasztotta el vallási kötelességét: Isten segítségét kérte és egyszersmind ígéretet tett arranézve, hogy kérésének teljesülése esetén mily áldozatot mutat be Istenének. Ha ígéretét nem tudta a megfelelő időben teljesíteni (pl. az áldozatra szánt állat elpusztult, vagy megbetegedett), akkor nyírfakéregből kifaragta az áldozati állat fejét és azt tette az áldozati kőre. Ez a jelkép mintegy adóslevélként szolgált, mert mindaddig ott tartotta emlékeztetőül, míg ígéretének ténylegesen is eleget nem tett, s ezáltal az Isten iránti adósságát le nem rótta. Az áldozatok több fajtájáról beszélhetünk. Az ősvallások legmagasztosabb áldozata az emberáldozat. Nagy szerepe van a hindu és perzsa népeknél, előfordul az araboknál, görögöknél, rómaiaknál, de nemkevésbbé szokásos áldozat volt ez a mi őseinknél, a skytháknál is. Herodotos szerint a Hadisten kardjának a hadifoglyok századika feláldoztatott. Akire a-sors esett, annak fejére bort öntöttek. vérét kiontották és a szent kardra öntötték. De tudunk az emberáldozatok egyéb módjairól is. Az emberáldozatnak különleges módja volt Álmos vezér áldozata. Midőn népét az új hazáig vezette, átadta a vezérséget fiának, Árpádnak, Ö pedig engesztelő áldozatként feláldozta önmagát, hogy népe az új hazát szerencsésen elfoglalhassa. Az emberáldozatnál gyakoribb volt a kisebb jelentőségű állatáldozat. Legismertebb és legjobban elterjedt állatáldozat volt őseinknél a lóáldozat. Erre a célra a legszebben fejlett,, hibátlan, fehérszínű lovakat választották ki, és az áldozat idejére jól felhizlalták. Theophylaktus írásaiból tudjuk, hogy őseink ökröt is áldoztak. Beszélnek még a krónikások egyéb kisebb háziállatok feláldozásáról is. Ezek az áldozatok a következőkép mentek végbe. Leölték az áldozati állatot, a kiontott vért az áldozati tűzre loccsantották, a nemesebb részeket ugyancsak az áldozati tűzön imák és áldozati énekek kíséretében elhamvasztották. Ez volt az Isten és a szellemek része. Az állat többi részét pedig megsütötték és a jelenlévők elfogyasztották. Ezt az áldozat után következő vidám lakomát az ősmagyarok áldomásnak nevezték. Nevezetesen meg kell még emlékeznünk sok más szertartás mellett a születéssel, a házassággal, az esküvel, vagy szerződéssel, valamint a betegségek gyógyításával és a temetéssel kapcsolatos szertartásokról, és azok jelentőségéről. A születés nagy ünnep volt az ősmagyarok életében. Hitték, hogy az újszülöttben valamelyik régen meghalt ős szelleme testesül meg. A szülő asszony körül a rokoncsaládok asszonyai szorgoskodtak, a férfiak pedig