MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

A magyar nép ősvallása. — Fr. László Lénárd II. é. t

lovaikkal a sátor körül nyargalásztak, kurjongattak, hogy elűzzék az újszülöttre leselkedő s annak alig-alig bontakozó életét kioltani akaró démonokat. A szülés után az anyát fehér lepedővel letakarták, a lepedőbe pedig tűt szúrtak. Kétirányú védekezés ez: az anyát védik az ártó szellemektől, a családot pedig védik a gyermekágyas asszony tekintetétől. Többek között élt bennük az a hit, hogy ha a gyermekágyas asszony kitekint az ablakon, az egész határt elveri a jég. Ezután kezdődik a névadás szertartása. Mialatt a gyermeket fürösztik, a családi tűzhelyen nyírfakéregből készült sátrat, valamint a gyermek nemének megfelelő szerszámokat: íjat, nyilat, orsót, vagy egyéb használati eszközöket égetnek el az ősök tiszteletére. (Ez a szokás a Jászság egyes falvaiban a mai napig is fennmaradt.) A fürösztés után a gyermeket háromszor körülviszik a tűzhely mellett. Majd a tűz fölé tartva, az egész család jelenlétében kimondják a gyermek nevét. Rendszerint olyan nevet adnak, amely arra szolgál, hogy az ártó szellemeket megtévessze. 1095-ből való oklevelünkben fordul elő először a Szemet név. De nemritkák az ilyen nevek sem: Neméi, Haláldi, Nemvaló, stb. Ha az előző gyermekek meghaltak, ez sokban befolyásolja az újszülött nevének megválasztását. Bornemissza Péter írja az ördögi kísértésekről szóló könyvében: „Ha azelőtt meghaltak gyermekeid, immár Farkas legyen a neve." Ugyancsak ilyen esetben szoktak a fiúnak Varjú, vagy Vas, a leánynak Fecske nevét adni. A névadás nemegyszer versben történt. Ilyen névadási verset közöl László Gyula: „A honfoglaló magyarok története" c. könyvében. A vers így hangzik: „Az Isten nevében, amen, amen Isten, gyermeknevet adunk, Varjú nevet adunk, ép-egészséges legyen, szántó-vető legyen, megöregedésig, megvénhedésig éljen, mint mi, addig éljen, míg a bocskorát visszájáról nem húzza fel. . !" A „Szemet" név eredete pedig a következő: Hogy az ártó szellemeket megtévesszék, a gyermeket mindjárt születése után kiviszik a házból. Leteszik a szemétdombra, ezzel is jelezvén, hogy nem sajnálnák túlságosan, ha elvinnék a rossz-szellemek. Hitük szerint ezzel a megtévesztést szolgáló mesterkedéssel megvédik az újszülöttet minden ártó hatalomtól... Majd a család egyik férfitagja felveszi a gyermeket és beviszi a tűzhely mellé, ahol a család többi tagjai már várják. Mikor belép, megszólal: gyermeket találtam. A gyermek apja megkérdezi: hol találtad. . ? A szemeten — hangzik a válasz. Legyen hát Szemet a neve, mondja a gyermek apja. Ezzel meg is történt a névadás. Az is szokásban volt, hogy az újszülöttet kiadták az ablakon, háromszor megkerülték vele a házat, majd behozták az ajtón. Hitük szerint ezáltal ugyancsak félrevezették az ártó szellemeket, s így biztosították gyermekük számára a hosszú életet. Mikor a gyermek elérte a tízéves kort, akkor rendszerint új nevet kapott, jóhangzású becsületes nevet az első név helyett, ami — mint már említettem is — csupán arra szolgált, hogy félrevezesse, s így a magát még védeni nem tudó gyermektől távoltartsa a gonosz szellemeket. Ez a második névadás jelentette egyben a férfiváavatást is, ami azt jelentette, hogy a gyermek a család többi férfitagjával — kivéve a családfőt — egyenjogúvá vált. Ennyi legyen is elég a névadásról. Nézzük most a másik igen fontos eseményt: a házasságot.