MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Szemben Szent Ferenccel. — Fr. Sós Ányos VI. é. t

odafűzi azokhoz a magasabb értékekhez, melyeket Istenben, társadalomban, emberben, eszményekben lát. A lelket ugyan lenyomja e magasságok súlya, mely a szentek alázatában csúcsosodik, de másrészt kimondhatatlan örvendezéssel tölti el őket, hogy részesei lehetnek e lelki gazdagságnak. Messze száll tőlük a pesszimistákat eltöltő életértéktelenség erőtlenítő tudata. A megértés rásegíti, hogy minden emberiben az iszap között is észrevegye az aranyszemeket, és ennek jobban^örüljön, mint amennyire keseríti az iszaptömeg. Végül a valóság iránt való megnyílottság mindent „világkezdeti ragyogásban"

7 a maszületettség fényével mutat meg, ahol nem avult és unalmas semmi. Megindul az ismerés és szeretés, az a csodás áramlás a lélek és a valóság között, ami a legmélyebb igényünk. Egy képben egyesítve mit eredményez ez a hármas szálból font kegyeletes tisztelet: az ismerés, értékelés és szeretés nyomán támadó, egyént gazdagító, közösséget teremtő és fenntartó termékeny egybekapcsolódást. A kegyeletes lelkület ilyen fényénél, ha most figyelmesebben megnézzük Szent Ferencet, erőltetés nélkül láthatjuk meg benne ezt a hármas szálból font lelki tulajdonságot. Felfelé hódolat Istennel szemben. Az eseményeken magunk is végig futhatunk, a nagy alázat és finom öröm emlékein. Gyönyörűen írja le Jörgensen, hogyan törte össze Szent Ferencet az alázat a barlangokban megtérése kezdetén: Mint az oroszlán zsákmányát — az utolsó csontroppanásig. Tudjuk hogyan imádkozott Alverna lángoló éjtszakájában: Ki vagy Te Uram és mi vagyok én! Önmegsemmisülésének legnagyobb mélységei ezek. De ezekből a mélységekből fakadt fel az alvernai öt seb rettentő öröme és Greccio szent boldogsága. S milyen tisztelettel beszélt az emberekről, és milyen tisztelettel bánt velük! Gondoljunk csak vissza az előbb említett rablókra. Azután a képzeletbeli kapusra, aki télvíz idején ütlegekkel várja az éjjeli csavargókat. S hallgassuk a Szent szavait: Ha Isten annyi kegyelmet adott volna az utolsó csavargónak, nagyobb szent lett volna belőle. Máskor Leó testvér incselkedésére, aki azt kérdezte, hogy miért éppen téged választott ki Isten, azt felelte, hogy nálamnál hitványabb embert nem talált és azért általam akarja megszégyeníteni az okosokat. Szellemesen írja róla Chesterton: „Talán azt mondhatjuk, hogy élete meztelen egyszerűségében csak egyfajta fényűzéshez ragaszkodott: az udvar modorához. Amíg azonban az udvarnak egy a királya s száz az udvaronca, addig ebben a történetben egy udvaronc járt-kelt a királyok százai sorában."

8 De talán legrokonszenvesebb a természettel szemben való tisztelete, megnyílottsága a valósággal szemben. Nem unatkozik, ha egy sereg madarat lát, őneki mindez a Szeretet titkát nyitogatja. A tüzet el ne tapossák, a féreg is hadd éljen. A kezes bárány; az ébresztő sólyom, a megszelídített farkas Szent Ferenc szeretetéből élnek még most. is. De mindez nem a pantheizmus elmosódott érzelmessége, amely akkor eleven, ha a dolgoktól minél inkább távolodik, hanem éppen ellenkezőleg a dolgokat egyedenként és. nem elvontan sze7 Illyés Gyula: Ifjúság. 8 Chesterton: Assziszi Szent Ferenc. 83 1.