MAGYAR UMBRIA 1934. 2. SZÁM

Aranyhidak

Otthonosságot árulnak el a mennyei dolgokban, amelyben mások mint sötét labirintusban tévelyegnek ; meleg szívük megismerte Istent, Isten pedig, mint bizalmasait beavatta titkaiba. így lehetséges megmagyaráznunk, azt a keresetlen egyszerűséget, amellyel ők az égiekről beszélnek. Tudjuk, és ma mindenki elismeri, hogyha költeményt nem is írtak volna, életük akkor is költővé avatta volna őket. Hátra van még az a kérdés, honnan szentjeinkben a tűz, honnan az érzelmi gazdagság, amely bámulatba ejti a világot ? Honnan az a természetes pátosz, tüzes lelkesedés ? Vájjon feltételezhetnők-e azt a fonák helyzetet, hogy szentjeink költői ihletének is az volt a fons communisa, amelyre Ady Endre rámutat a „Magyar Pimodán" c. tanulmányában ? Ennek a groteszk revelátiónak negatívja szolgáljon állításom bizonyításául : csak kiszakított részeket közlök bemutatásképpen. „ . .. Már Tinódi előtt, minden magyar valakinek egy kicsit részegesnek kellett lennie ... Az alkohollal érzésekkel és versekkel élő ember a szeszélyes impulziók szeszélyes, beteg akrobatája. Néha fegyverszünetet tart a lelke, máskor zúgva megszégyenül előtte, minden bivaly idegrendszer és isteni egészség... Két fajtájú mámora van a bornak és ezt Csokonay is tudhatta, de csak nagyon finom idegszerkezetnek adatott meg e tapasztalat... Ez órákban szoktam én érezni azt, hogy az élet nem rejtély, nem csoda, nem titok, gyermekesen egyszerű. Az élet nézni való és érezni való, minden benne van, a szépség és a béke és minden felett vagyunk mi, akik ezt érezni tudjuk képesek vagyunk. Ilyenkor teremtő kedve van az embernek . . ." (Sík Sándor, Gárdonyi, Ady, Prohászka). Habozás nélkül merem állítani, hogy nem ebből a borból párolog az ő költészetük, azt eléggé bizonyítja különben szigorú, habár kívülre derült aszkéta életük és bizonyítja belső bizonyítékként, költeményeik fönséges tartalma, amely csak a Krisztus vérétől megittasult lélek szerzeménye lehet. így hát más az ő illuminaciójuk és más a szeszes illumináltság : amaz felemel, emez lealacsonyít, (az árkok mélyéig, az állatokig) amaz átszellemít, emez elveszi az észt ; amaz gyümölcsei lelkiek és felbecsülhetetlenek, emennek következményei nagyon is emberiek, és a bűnügyi lajstromokon nyilvántartatnak. Egy szóval van külömbség és ez a külömbség oly nagy, mint amilyen a két külömböző irány képviselőinek jellembeli külömbsége. Szentjeink költészete a tiszta vénás költészet, míg a bormámor költészete a megbokrosodott, kuszált világ zavart viszfénye. Szentjeink költészete világos, mert az Eucharisztia révén eggyé lesznek a világ Világosságával ; Meleg, mert a gyermekeit tápláló isteni Pelikán vérétől pezsdül és tüzesül át, Jézus mondta : „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem van és én őbenne. (Ján. VI ; 57), Vagy tovább : „Aki hisz énbennem, mint az írás mondja : élő víz folyói fakadnak majd Öbelőle. (Ján. VII. 38). Most pedig már csak egy utolsó lépéssel az Örök Poétánál vagyunk az eucharisztiás szeretet révén, mert miként ugyancsak Jézus