MAGYAR UMBRIA 1929. július

Megdicsőülés. Költemény. fr. Elek - Egy kolduló barát emlékeiből.II. P. Dénes

hogy ezegyszer egészen szerettein között lehetek, 0 Földanyám, Szél-bátyám, ti ugyanazok vagytok, akiket Szent Ferenc Atyánk ölelgetett, ti virágos mezők és aszott tarlók: Isten teremt ­ményei, akárcsak az én lelkem is* Nohát most maradék nélkül a tiétek akarok lenni! Egyik tanyától, a másikig tut idő bőven: nagy vándorút ez a tanyai kvesta. Örökösen útban van az ember» Eszembe is tu t.: 1 1 In prae senti etenim vita quasi in via sumus, qua ad pátriám pergimus"... Mint jövevények és zaréndokok bujdosunk e földi • téreken. Sehol biztos éjjeli szállás,- és bizonytalan délebéd„ Előbit a szép csillagok alatt töltjük el egy kazal tövében, utóbbit valamely kopott akácfa alatt költjük el néhány jó kol­dult dinnye és kenyér alakjában. Isten el táplál minket, akár­csak szeráfi Atyánk kedves madarait, a bubospacsirtákat, kik gondtalanul röptükben szerzik az élelmet, de sohse hagyja el őket az isten-dicsérő daloló kedvük»- "Repülő bará­tokra van szüksége az Egyháznak"-mondta nekem egyszer egy igen bölcs öreg plébános, s e találó kifejezéssel ugy ér­zem mélyen rátapintott a hivatásunkra A gondos Lázár testvér magával hozott egy " Itinerarium elericorum"-ot; azt elmondjuk naponként. Beh sirni-valóan szép is az! egyenesen a mennyországba Is el lehetne menni rajta. Nekem is volt a zsebemben egy más Itinerarium, -a Szent Bona­venturáé - gondoltam: nem árt a lelket is egy kissé megutaz­tatni: ad Deum, Isten felé;-de azokban a boldog napokban iga­zán nem volt rá semmi szükség. 12. Édes az otthon. Sek minden emléke van még a kolduló barátnak; mely ha ' mind megíratnék, ugyhiszem te sokallanád meg, nyájas olvasó • Azért ideje, hogy hazafelé forditsam szekerünk rúdját, mely immár telis-tele van dagadozó zsákokkkal. Azaz hogy fordítsa a Julcsa lovunk: az ő kötelessége! Még a Pista bácsi Is lekász­málódott a zsákjáról, hogy könnyebb legyen a Julcsának. Fáradtan, de némi megelégedéssel baktatunk a kocsi után. Nagy ut van a hátunk megett: alkonyodik. Az öreg Nap vörösre nézte ma ismét a szemét; hunyorgat már, mindjárt vége van. Bu­csutekintete vörösre fösti a partot az útszéli eperfákkal; megmozdul a lomha levegő is s egyszeriben lehűl: este van.

Next

/
Thumbnails
Contents