MAGYAR UMBRIA 1929. február

GÁRDONYI GÉZA VILÁGNÉZETE MÜVEIBEN

te a virágokat, és gondolatai is mennyire hasonlók,különösen a gyöngyvirágról, másik müvéből hozok idézetet. «És a gyöngyvirágok,a szemérmetes, üde gyöngyvirágok, az erdő virá&népének fehér kis szűz leányai, félénken és alázatosan hajolnak meg a széles zöld levélpalást alatt: némán várják a vőlegényt, akit mi nem ismerünk. Valahányszor a gyöngyvirág illatát érzem, mindig valami csodálatos álomféle mámor fog el. Az erdei tündérek meséit ilyen mámorban álmodta meg az emberi fantázia. Tündérek nincsenek, mint ahogy mindenről azt mondjuk, hogy nincsenek, amiket nem látunk,dehát elhinné-e valaki, hogy van ez a csodás finomságú, szűzies édes illat, ha soha nem érezte? Ha olyanok az angyalok, mint aminőnek a keresztény képzelet festi őket, a lelkük nem lehet más,csak a gyöngyvirág illata. Behunyom a szememet és boldogan szívom ezt a tiszta, édes, mennyvilági illatot. Elmémből eltűnik a. föld képe és minden földi gondolat; uj lélek költözik belém,testem sincs többé,a gyöngyvirág lelke másvilágba lengeti egy pillanatra az én lelkemet, másik világba, amely csupa titok, csupa finomság, csupa boldogság."/Virágok és bogarak/ f

f0tt áll ó az erdő árnyékán a széles zöld levélpalást alatt angyali alázatossággal meghajolja. Fehér szépségben áll a lombok árnyékos boltozata alatt. Ill és várakozik. Kit vár? Kinek született? Tudja-e, hogy van? Tudja-e, hogy bűbájos? Tudja-e, hogy az ember elgyönyörködve nézi? Nincs felelet. A virág titok. Ebmer elméje az ő életvilágába be nem hatolhat."/10/. S nem elég neki a próza, hanem lelke érzelmeinek rezgését, szeretetének hullámzását, szellemiséget megragadó gondolatalt, külső, fátyolos ruhákba öltözteti, szavakba önti,monda tokba vési. Ezeket, jobban mondva egész lelkét harmonikusanzeng ő sorokba, ritmikusan pattogó szavakba fonja, versbe formálja. Melyből aztán gyöngyvirágos finomsággal zsong fel mindaz,mit érezni, gondolni s mondani tud egy finoman érző lélek: szeretetének tárgyáról. "S kívánom látni minden esztendőben, A tavaszt, a föld virágébredését... S főkép szeretnék egyszer minden évben /II/