MAGYAR UMBRIA 1929. február

GÁRDONYI GÉZA VILÁGNÉZETE MÜVEIBEN

ezer rejtelmes élet emeli itt az ég felé a lombjait meg a vi ragjait; táplálkoznak a földből, isszák a harmatot, várják a napot reggel, az éjjeli árnyékot este. Az ágak meg a levelek érintik, takarják, nézik egymást. A virágok ide-oda fordítják fejüket, hajladoznak, mint a susogo leányok. /Kék pil le ./ Majd közéjük megy, mert szeret köztük tartozkodni.Közlen-közben elmélázgat a gyönyöfcü tündérekkel, leányokkal vo>matkozásba hozott fehér szegfűn. Tele tüdővel, mámoros lélek tel szivja, szagolja élvezi illatukat. S lekével keresi azt a csodálatos helyet, világot, honnét szármáznák és azokat az összetételeket, melyekből ily finomság varázsolódik elő. - „Honnan szerzi a virág, -úgymond- azt az embermámorito csodásan édes illatot. A földből hozza? A harmatból issza? Á levegőből szivja?... A világ minden tudósa vállat vonhat itten. Legfeljebb azt mondhatja: -Veleszületik. Az emberrel veleszületik a lélek. A virággal veszületik az illata.

n De Gárdonyit nemcsak az illat bölcsője, hanem a koporsója is érdekli. -„Hová lesz az,illat a virág elhervadása után?" Es kérdéssel felela kérdésre: - uHová lesz a lélek az ember porbatétése után?"... uFelszáll-e mindakaétő ahonnan származott? vagy uj meg nj alakot vált, mint a gondolat? Talán ez a sok minden nem is egyéb, mint gondolat: az Istennek egymást követő gondolatai, amint térben és időben megvalósulna, szüntelen megvalósulnak. " Egész életén át e tiszta ártatlan, érintetlen lények szeretetét hinti az emberek szivébe, de leginkább tanitosága alatt a gyermekek, a szintén életbimbók, fakadó virágok lelkébe, mert meg volt győződve, hogy: aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet» Nézzünk egy igaián kiváló esetet, mely szépségével,egy szerűségével mindenkit meglep. Hogyan leheli növendékei leltébe ezt a szeretetet. A Tulipán-ban ezt a ki epizódét talál