MAGYAR UMBRIA 1929. február

GÁRDONYI GÉZA VILÁGNÉZETE MÜVEIBEN

juk. A tanitó a nyolcéves második osztályba járó Eszter leánytol kérdezi: -„No, mi ez Eszter? ismered-e? -Tulipán- feleié mosolyogva. Es atekintete gyönyöruáégbemerülten áll a virágon. -Szereted ezt a virágot? -Szeretem. -Hát csokolá meg szépen! Természetesnek találta az engedelmet. Hiszen mindennapi valami, hogy a kis leányok a tavasz kinyiltáyal bokrétát hoz nak az iskolába és csókolgatják, meg egymással is csókoltatják. J,S a leány odament az ablakhoz, lábujhegyre állt és A szemét félig lehunyva, c

sokot lehelt a tulipánra." A természet szeretete s díszeinek szinte imádata csen dül ki szavaiból, melyekkel a legszebbekről beszél, és susogo énekként olvad össze a napsütéses tavasz fuvallatának zizegésével: rügy, bnimbo, virágfalcadásával. Er zefniii-világa hul lámzik ezeknek szemléletekor, gondolatai forrásvizekként bugyognak elo és megfeledkezik a földről, mert lelket lát,szép lelket élvez, melyek idegen, más, de szép világból valók. hA ti lelketek /ibolya

î/-igy kiált fel,- valami ismeretlen világba mámorit, ami nem hasonlit, sema keresztény, sem a pogány túlvilághoz, de ezeknél bizonyára szebb és igazabb. í

;/8./ Csodálja s jobban szereti őket mindennél, megáll előttük, ragyogo szeme a végtelenségbe mered, lelkét .a szép ille ti,velük érez, róluk gondolkodik és beszél... uMikor az Isten a csillagokat teremtette, az ereje ala kult ki a csillagokban. Mikor az embert teremtette, az értei me dolgozott. Mikor a virágot teremtette, játszott a Terem t

/^ o. De hátha nem játszott? Hátha azok tökéletesebb teremtések, mint mi vagyunk. Talán éreznek, talan gondolkoznak és beszélgetnek ők is a maguk módja szerint. Talán arról is beszélnek, hogy mi milyen együgyü, lotó-futók és milyen gondok kai barázdált arcúak vagyunk. Talán arról beszélnek, hogy nincs szebb és jobb állapdt a világ#, mint nézni az eget ,