Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

III.FEJEZET. Szerzetet alapít és jóváhagyatja rendszabályát

evangéliumi tökéletesség buzgó követője lett és má­sokat is bűnbánatra serkentett Beszédei nem voltak se tartalmatlanok, se nevetségesek, hanem a Szentlé­lek erejével teljesek, a szív belsejéig hatolok úgy, hogy hallgatóságát nagy álmélkodásra ragadták. Minden prédikációjában békét hirdetett mondván: Az Ür adjon nektek békességet! így köszöntötte a népet beszédje elején. Ezt a köszöntést az Ür kinyi­lakoztatásából tanulta, amint azt később saját maga is tanúsította. Ez okból történt, hogy a prófétai szózat szerint^ ő is a próféták lelkétől ihletve békét hirde­tett, üdvösséget prédikált és üdvös intésekkel sokak­nak igaz békét szerzett; olyanoknak, akik annak előtte Krisztustól elhúzva, távol jártak az üdvösségtől. 3. Mikor aztán az Isten emberének egyszerű ta­nításából sugárzó igazság is, meg élete is ismertté vált, példája nyomán némely férfiak bűnbánatra in­dultak és mindenről lemondva ruházat és élet sze­rint hozzá csatlakoztak. Ezek között az első tiszte­letreméltó férfiú Bernát volt, aki isteni hivatást nyer­ve a boldog atyának elsőszülötte lett mind az időre, mind a kiváló életszentségre nézve. Bernát ugyanis miután megbizonyosodott Krisztus szolgájának szent­ségéről, példája nyomán a világ tökéletes megvetésé­re határozta el magát és tanácsát kérte ki a tekintet­ben, hogy ezt miképpen hajthatná végre. Isten szolgája értesülve első követőjének szán­dékáról, a Szentlélek vigasztalásával eltelve így szólt: — Istentől kell felvilágosítást kérnünk! Reggel tehát beléptek Szent Miklós templomába és buzgó imádság előrebocsájtásával Ferenc, a Szentháromság tisztelőjeként, háromszor ütötte föl az evangé'iumos könyvet abban a reménykedésben, hogy Isten hármas bizonysággal fogja Bernát szent elhatározását megerősíteni. A könyv első felnyitásá­ra ez jött elő: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindened, amid vagyon és oszd el a szegényeknek A másodiknál ez: Semmit se vigyetek az úŕra.5 A har-r 3) Iz. 52, 7.: Mily szép a hegyeken annak a Iába, aki kihirdeti és kikiáltja a békét! Hirdeti a jót, kikiáltja a szabadulást és azt mondja Sionnak: Királlyá lett a te Istened! «) Mt. 19, 21. 5) Lk. 9, 3.

Next

/
Thumbnails
Contents