P. Takács Ince: Boldog Pármai János A béke anygala (Budapest 1930)

VI. fej. Pármai Jánosnak a kolduló rendek és a párizsi egyetem vitájában folytatott tevékenységéről

mint maga Joakim apát, úgy az ő követői is a jövőbelátás adományának elismerését követelték a maguk számára. Ennélfogva bizonyos fokban felvilágosodottabbnak hitték magukat másoknál. Ez pedig arra sarkalta őket, hogy prófétai pózzal, bátran és rettenhetetlenül mondják meg másnak az igazságot. Pl. Hugo de Digneről jegyezték föl, hogy midőn a pápa parancsára a bíborosok kollégiumának beszédet tartott, úgy szólt hozzájuk, mint valami játszó gyermekekhez. „Mindnyájan remegtek előtte, midőn őt beszélni hallották, mint ahogy a szittyó remeg a vízben." János generalis talán nem volt ilyen kíméletlen az igazság hirdetésében, bizonyos azonban, hogy nem rettent meg és nem hátrált meg akkor, ha a jó ügy vagy az igazság megvédéséről vagy előmozdításáról volt szó. Angelus Clarenus röviden így jellemzi őt : „Nyilt férfiú volt, aki senkinek sem hízelgett." Salimbene szerint III. Miklós pápának olyan dolgokat és olyan bátran mondott meg, hogy ezt „hallván a pápa, felsóhajtott." Láttuk már azt is, hogy a metzi és szenszi káptalanon milyen nyiltan megmondotta a káptalan tagjai előtt az ő hibájukat. Ezekből világos tehát, hogy bizonyos jó értelemben Pármai János is Joakim apát eszméinek befolyása alatt állott. Hogy azonban