P. Takács Ince: Boldog Pármai János A béke anygala (Budapest 1930)

VI. fej. Pármai Jánosnak a kolduló rendek és a párizsi egyetem vitájában folytatott tevékenységéről

szaknak egyházáról Joachim apát így beszél : „Péter egyháza nem fogyatkozik meg . . . hanem nagyobb dicsőségben ragyogva örökké változatlan marad." Ebben az egyházban olyan lelkiemberek fognak dolgozni, akik a jövendő szerzetesrendből kerülnek ki és akik mindent lelkibbé fognak változtatni. b) Ezek az eszmék korán beszivárogtak a Ferencrendbe, amint már abból is következtethetjük, hogy mindig voltak rendtagok, akik Szent Ferenc reguláját tökéletessen (spirituális módon), lelkileg óhajtották megtartani. Meglepő, hogy a nagynevű és szentéletű testvérek is hívei voltak az ilyen spirituális irányzatnak és ezzel a joakimizmus eszméinek is. Ilyenek voltak pl. Hugo de Digne, Pármai János, és sokan mások, különösen a lektorok (tanárok) és általában a tudósabbak. Pármai Jánosról a gyakran említett Salimbene krónikás azt állítja, hogy jóbarátja volt kora legnagyobb joakimita rendtársának, fr. Hugo de Dignenek; ugyancsak e történetíró azt vallja, hogy Aix kolostorában egyik társával ő maga írta le Joakim apát fejtegetését Pármai János generális számára, aki hasonlóképen „igen nagy joakimita volt." Szerinte János annyira híve volt a joakimizmusnak, hogy emiatt visszatetszést keltett a rendtársakban, sőt