Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

Szent Ferencről megállapítható, hogy a Krisztust lehetőleg tökéletes utánzási törekvésében feltűnő geniális tehetséggel megérezte, hogy Krisztusban nem az írás, nem a szó a jellegzetes egyéni tényező, hanem a tett, az élet. Ezt Szent Ferenc teljesen átvitte saját életébe. Sohasem volt a szónak és írásnak, hanem szinte kizárólag a tett, az élet apostola. Ha nagy rendjének megszámlálhatatlan fiai és leányai 700 éves forgalmas történetük folyamán valamit is megtartottak atyjuk örökségéből, akkor kétségkívül a tett, az élet apostolságának a gondolata volt az elsősorban. A ferencesek jellegzetes lulajdonsága, tetteiknek, életüknek, munkájuknak, szenvedéseiknek, nagy alkotásaiknak, a tudomány, a művészet, a szociális és karitász kérdések terén való majdnem teljes irodalmi elhanyagolása, annyira és oly feltűnő fokban, hogy valaki azt a szót mondhatta: a ferencesek csinálják a történelmet, mások megírják. Fokozott mértékben áll ez a missiókról. Holzapfellel mi is föltesszük a kérdést, melyik rend tett többet a legkatholikusabb ügyért, a missiókért, mint Szent Ferenc rendjei ? Hasonlíthatatlan missiós működésük történetének megírásában, azonban valamennyi rend felülmulta őket. Különösen mutatkozik az Előindiában volt missióinknál. Ha a ferences missionáriusok is rendszeres évi jelentéseket küldtek volna be a központi vezetőséghez, mint a többi rend missionárius tagjai, ha a központi vezetőség a maga részéről is legalább ezirányban keményebben hajtotta volna keresztül a centralizáció gondolatát, akkor ma egy óriás tömege az adatoknak állana rendelkezésünkre és a ferences missióknak ragyogó össztörténetét talán már meg is írták volna. így csak töredékekkel kell dolgoznunk és azzal vigasztalódnunk, hogy ezeknek jelentős része is, még az archívumok poros szekrényeiben várja a missiós teoretikusok kutató szemét és szerencsés kezét. De újabban ez is megváltozott. Úgy írni a ferencesek Előindiában való missiós tevékenységéről, mint Neher és mások még 30—40 évvel ezelőtt írtak, ma már nem lehet! Ezek a reflexiók már átvisznek bennünket az újkori ferences missiók területére, miután a Szentföldről, Szent Ferenc óta a ferencrendnek legdrágább missiós kincséről, melynek szinte minden talpalatnyi földjéhez a ferences missiós hősök vére tapad és minden szónál fényesebben igazolja a legújabban Richen kölni prelátus és Lübke fuldai tanár részéről a szentföldi ferences missiókat ért támadásoknak alaptalan, felületes voltát — e könyvnek más helyén találunk kimerítő értekezést. Amerika fölfedezésével a távoli Kelet, China, területéről ; az Izlám hódításai következtében, a közeli Kelet nagy kiterjedésű, diadalmas múltú missióiról leszorított ferences rend expansiv ereje számára minden eddigi irányt messze fölülmúló, szinte végtelen lehetőségek nyíltak meg. Nemcsak a közvetlen hittérítői munkában vették ki részüket, hanem az új világrész fölfedezése körül is, elévülhetetlen érdemeket szereztek. Kolombus Kristóf maga említi, hogy a ferencesek, különösen barátja Pérez jános, a spanyolországi Rabidában levő ferencesek kolostorának feje, világraszóló vállalkozásának legkritikusabb pillanataiban melléje álltak, buzdították, kitartásra serkentették és hathatósan támogatták. Mikor 1484-ben mindazok, akik tervéről tudtak, kinevették, egyedül Pérez jános tartott ki mellette. Pérez is volt az, ki Izabella királynénál Kolumbus részére audienciát biztosított, melynek az volt az eredménye, hogy a királyné a Kolumbustól