Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XV. Szent Bonaventura szentírásmagyarázata. Irta : Dr. Vargha P. Teodorich O. F. M.

az utóbbiak a beszéd tartalma. Minden helyes beszédben meg kell lenni mindkét elemnek. Annál inkább elvárhatjuk a szentírásban. A szentírás értelmének négyes felosztása tehát hiányos. A felosztásnak csak egy szerencséje van, hogy a betűszerinti értelem egyetemlegességét hangoztatta. így tévutakra nem vezethetett, mert alapjában helyesen magyarázta a szentírást. Amit azonban a további alapon felszínre hozott, az többnyire nem a szentírás kifejezett értelme, hanem saját gondolataikat fejezték ki a szentírás szavaival. Ez kellő vigyázat és óvatosság mellett nemcsak megengedett, hanem ajánlatos is. Ebből származik az is, hogy hangsúlyozzák a szentírás többféle (multiplex) értelmét s oda jutnak ki, hogy ami egy mondattal kifejezhető, azt a Szentlélek akarta is mondani. Úgy vélték ugyanis, hogy tökéletesebb jelleget ad a szentírásnak, ha egyszerre több igazságot is képes kifejezni. Ezt a tökéletességet a szentírás főszerzőjétől nem akarták elvitatni. Megfeledkeztek azonban arról, hogy a beszéd tökéletessége ép abban áll, hogy a szavak egy gondolatnak legyenek jelei. Minél kevésbbé érthető a beszéd félre és többfelé, annál tökéletesebb. A szentírás pedig, ami mint a gondolatok jele, emberekhez szól s mint ilyennek magán kell hordania az emberi beszéd tökéletességének jellegét. S mivel ezzel nem számoltak, a gyakorlatban sokszor messze elkalandoztak a szentírás igazi értelmétől. Másik fogyatékossága ennek az értelemelméletnek az, hogy az értelem keresésénél nem értékeli a nyelvszokást és a beszélő belső és külső körülményeit. Annál nagyobb súlyt helyez azonban az összefüggő szövegre és a szentírás közelebbi és távolabbi szövegkapcsolataira. A beszéd helyes értelmét nemcsak és főkép elsősorban nem az összefüggés adja meg. Minden értelmes beszéd alapja a nyelvszokás, vagyis az a bevett gyakorlat, mely szerint ugyanazt a gondolatot ugyanazokkal a szavakkal és nyelvtani formákkal fejezzük ki. Minden kor beszédjének van sajátossága s a szavak jelentése is koronkint változik. A nyelvszokás ismerete tehát sokban megkönnyíti a beszéd értelmének eltalálását. Azért tekintjük ma a nyelvszokást az értelem megkeresésénél első kritériumnak. Hasonlókép fontos figyelembe venni az írónak belső és külső körülményeit, szellemi tehetségének fejlettségét, a helyi és korviszonyokat. Gondolat és beszédvilágunkal ezek mind befolyásolják és a szavak jelentésének határozott irányt adnak. A szentírás sugalmazott jellege mellett is megmarad emberi könyvnek. Korának embereihez korának nyelvén beszél. A szentírásmagyarázó tehát nem juthat egész tökéletességre, ha nem támogatja magát az összes kritériumokkal az értelem megállapításánál. Innen származik Bonaventuránál is, meg a többi középkori magyarázóknál is, hogy ép a nehezebben érthető helyeken sokszor szellemes allegóriákkal segítették át magukat. De nem mulaszthatjuk el, hogy rá ne mutassunk azokra az előnyökre, melyek ebből az elméletből önként származtak. A szentírás távolabbi összefüggésbe eső szövegeinek folytonos kapcsolata révén az üdvösség rendjébe mélyebben tudtak behatolni. Az egész szentírást mindig szerves egységben szemlélték és az isteni tervekbe mélyebben tudtak betekinteni. A hitet sokkal bőségesebben támasztották alá a szentírás tekintélyével és szavuknak több vonzó erőt biztosítottak. A sok nyelvtani és szövegtörténeti kérdés nem állította őket folytonos dilemma elé s így zavartalan harmóniába olvad szentírásmagyarázatuk. Mivel inkább az isteni és természetfeletti elemet keresték és nézték a szentírásban, mint az emberi tökéletlenségeket és nyelvi fogyatkozásokat, több áhitat