Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XII. Szent Ferenc és fiai a magyar kódex-irodalomban. Irta: Dr. Vargha Dámján O. Cist.

Az parasztról, ki Szent Ferencet lőtte vala egyház-seprette. De mikoron jött volna Szent Ferenc Assis városának egy falujának szent egyházába, kezdé őtet alázatost megsöpreni és megtisztojtanya. És legottan őróla kiméne az hir mend az faluszerte. Mert láttatik vala erömest az emberektől és hallgattatik vala. De hogy hallotta vala némi csudálatos alázatosságó János nevű paraszt, ki szánt vala ő mezejében, legottan mène őhozzá szent egyházat alázatost és ajojtatost seperni. Mondá bodog Ferencnek : — fráter, adjad nekem az söprőt, mert akarlak téged segejteni. És vévén az seprőt ő kezebelől, megsepré, akit meg nem seprett vala. Belső meghatottsággal ajánlja fel szolgálatát a rendnek, mondván : -— Fráter, sok annak ideje, akartam Istennek szolgálni. És annak utána inkább, hogy hallék terólad és barátidról hírt. — De nem tudom valék (nesciebam, — tudom vala helyett, a vala ige személyragozva a legérdekesebb nyelvi régiességek egyike), miképpen te hozzád juthassak. Azért immár, miolta kelleték Úrnak, hogy téged látnálak (teljesen latinos szerkezet), akarom tenni, valami neked kelletendik. Szent Ferenc gondolván ő buzgóságát, igen örvendezék Istenben, mert tehát kevés baráti valának. És láttatik vala neki, hogy alázatosságáért és tisztaságáért kellene lenni jó fráternek. De mondá neki : — Atyámfia, ha akarsz mi életönkbeli lenned és társaságonkbeli, kell, hogy tulajdonohad magadot (foszd meg magadat) minden-neműtől, kiket Ievzatnálkül láthatsz vallanod (Ieuzatnál kül : leuzat nélkül ; leuzat, Ievzat : scandalumot, megbotránkozást, megütközést jelent) és azokat elaggyad szegényeknek szent evangéliumnak tanálcsa szerént, hogy azont (ugyanazt) mendazon énatyámfiai is tötték, kik tehették. Ki hallván, legottan elméne az mezőre, holott az ökrököt hatta vala és megadá Őket és vivé egyiket Szent Ferenchez, mondván neki : — Fráter, ezenne ideiglen (ennyi ideig) szolgáltam én atyámnak és mindenvei én házambalol (de domo mea : házamból). És jóllehet legyen kisded ezen örökségemnek része, akarom én ez ökröt én részemre venni és őtet adni szegénnek, miképpen jobban láttatik teneked. De látván azt ő rokoni (szülei: parentes) és ő atyjafiai, kik m égien valának kisdedek, hogy el akarja hadni őket, mend ő házabalól, kezdenek oly erősen könyvezni és oly bánatos szókat kibocsátni siralmval, hogy Szent Ferenc indultaták (indultaték) kegyességre. Megvigasztalja a síró rokonságot, kéri : »csináljanak mindennek eledelt«, azaz étkezzenek és vigasztalódjanak. Étkezés után ismét kéri, ne bánkódjanak szerzetbe lépő gyermekük miatt, mondván : — Ez ti fiatok akar szolgálni Istennek. És ezen nem kell bánkódnotok, de inkább kell vigadnotok, mert ti nektek nemcsak Istenént, de ez világént is (Isten előtt és világ előtt, világ szerint : secundum saeculum) állojtatik nagy tisztességnek és vettetik léleknek és testnek nagy használatjára, mert mi testönkbelől (de carne: test szerint) tiszteltetik Isten és mind ti atyámfiai lesznek (!) mi barátink és fiaink« Hosszabb vigasztaló beszéd után végre így szól ismét : — Akarom, hogy ő megmentse magát ez ökörtől, és adja nektek, miként szegényeknek, jóllehet evangélium mondéka (mondása) szerént kellene egyéb szegényeknek adni. És mend megörülének boldog Ferencnek beszédéről ; az ökrön igen örülének, ki megadatott vala nekik, mert valának igen szegények. Ez bodog Ferencnek igen kell vala őbenneten (ő benne) és egyebekben tiszta és szent alázatosság. A paraszt fráternek öltözve, belép Szent Ferenc rendjébe, buzgó és jámbor életet él ; annak utána kezde mindennemő jószágokban (erényekben) és jó erkölcsökben azannéra (annyira) használnya, hogy bódog Ferenc és egyéb társai őneki használatjárói mend-igen csudálnak valaha. És kevés idő után meghala ez szent akaratban és jószágoknak tekéletiben. Azért annak-utána bódog Ferenc elméjének és testének vigazságával ő baráti közt ő nyájasságát jelenti vala, őtet nézvén nem barát Jánosnak lenni, de szent Jánosnak«. (Ehr. 97—101. 1.)