Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XXIX. Mikor új kor virrad. Elbeszélés. Irta: Kincs István

És Favorino Scifi, a büszke nemes, dühöngött haragjában, mikor másnap tudomást szerzett leánya szökéséről. — Lóra emberek ! — rontott le az udvarra. — Utána ! Kutassátok végig az egész Spoleto völgyét! — Néhányan íölnyargaltok a Subasióra. Tűvé teszitek fönn a gerincen az összes barlangokat. Harminc velencei arany zechinót annak, aki nyomra tud vezetni benneteket. A fegyveres szolgák elrobogtak. De harmadnapra üres kézzel tértek vissza: Klárának nyoma veszett tisztára. A városi kapuőrök meséltek valamit csuklyás emberekről, kik az éjjel kimentek a kapun, de azok lehettek barátok is. Ki tudná megmondani ? A városban is nagy feltűnést keltett az eset. Minden csapszékben azt tárgyalták. — Harminc zechinó ! — ütött az asztalra Leone Solderini, a gyapjúfestő, hogy a vörös chianti kifröccsent a szűknyakú üvegből. — San Rufinóra mondom, ezt meg kellene szereznem. — Minek neked annyi pénz ? — vetette oda poharát szorongatva Paolo Guelfucci a kosárkötő, kinek felesége a Scifi palotában teljesített szolgálatot. — Minek ? — vigyorgott a vörösarcú gyapjúfestő — hát szőlőt vennék magamnak és esztendőhosszat a magam termését innám. — Kettőt kellene venned — gúnyolódott a rézkovács Silvestro, — mert egyből nem futná félesztendeig : a torkod országútját igen szélesre találta mérni az Úristen. — Hátha én veszem meg azt a két szőlőt ? — hunyorgatott félszemével sokatmondólag Guelfucci ? — Csak te ne jártasd a szádat ! — riadt méregbe mártott nyelvvel Solderini a kötekedőre — a feleségedet úgyis kidobják a palotából, ha megtudják, hogy annyit pakliz azokkal a jámbor csuhásokkal. Kettőt teszek egy ellen, hogy azoknak a keze van benne a játékban. Guelfucci ábrázatára mintha pillanatnyi ijedelem teregette volna szárnyát hirtelen. Hogy azt elpalástolja, szájához emelte öblös poharát s kiitta a bort fenékig. — Neked is jó huzatod van szomszéd, — jegyezte meg Silvestro, — okosan teszed, ha pályázol a harminc zechinóra. — Talán meg is szerzem — kelt föl a kosárkötő, hogy süvegét keresse. — Sok szerencsét hozzá — gúnyolódott a gyapjúfestő. Még valamit akart mondani, de a másik már bevágta maga után az ajtót. Egyenesen a Scifi-palota felé vette útját. Botorkálva ment. Közben megállott, mintha tanakodna magában. Majd újra nekiindult. Nézte az égen futó fellegeket, számlálta a földön elszórt köveket. Egyikbe-másikba belerúgott, hogy nekifutott a ház falának s egyszer csak ott állott a Scifiek várszerű, utcáról alig néhány ablakkal ellátott kőháza előtt. Még egyszer fölnézett a magasba, himbálni próbálta fejét s utána erős elhatározással belépett az ódon, alacsony kapu alá. Alig egy óra múlva három férfi nyergelt : Favorino, Klára édesatyja és két öccse, Monaldo meg Paolo. Együtt robogtak ki a városból s egyenesen Isola Romanesca felé tartottak. A kolostor elé érve, leszálltak a nyeregből s a portásnak meghagyták, jelentse Chiara Scifinek, hogy édesatyja lenn várakozik. A portás zavarban volt. — Mondja meg neki, — tette hozzá Favorino éles biztossággal, — mint édesatyja kívánom és parancsolom, hogy fogadjonNemsokára megnyilt a rokonok számára a zárda ajtaja. A vendégeket a kápolnába vezették.