Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

Úr nem hívott titeket ebbe a rendbe, hogy hazátokban békésen és nyugodtan műveljétek a magatok és rokonaitok üdvét. Ö azt akarja, hogy Nevét és hitét kivigyétek népek és királyok színe elé; hogy ne késlekedjünk akaratának megvalósításában, még ma fölosztjuk magunk közt Olaszországot és a legtávolabbi országokba is elmegyünk missiót tartani.« Ilyen és hasonló gondolatok közt, melyek a Caritas Christi urget nos ellenállhatatlan erejét legtökéletesebben kifejezésre hozták, haladt végig tanítványaival a poétikus Umbrián. Ott érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy mint missionárius elmegy a szaracénok közé. 1212-ben egy Syriába vitorlázó hajóra szállt és elindult a Szentföldre, melynek felszabadításához a maga módja szerint akart hozzájárulni. A hit fegyverével akarta meggyőzni a Szentföldet leigázó mohamedánokat. Kedvezőtlen szelek a Dalmát partokra vetették a hajót. Ferenc hiába várt ott új alkalomra, útjának folytatására. Végre Isten akaratában megnyugodva, visszatért Assisibe. Ott megbetegedett. Betegsége alatt írta meg két híres levelét a kereszténységhez. Felépülése után, 1213-ban újból útra kelt. A vértanúhalál után való égő vágya Marokkóba hajtotta. Apostoli útján mindenütt prédikálva, eljutott Spanyolországig. Burgosban IX. Alfonz spanyol király előtt is beszélt és kieszközölte rendje számára Spanyolország egész területén való szabad terjeszkedést. De Marokkó volt utazásának célja. Azonban most sem sikerült a szorosan vett missiós területre elérni; még Spanyolország földjén megbetegedett és újból visszatért Olaszországba. Rendje belső szervezetének kiépítése közben mindig jobban hasonult át élete Krisztus életéhez. Jelleme teljesen megérik és alapszínei napról-napra élénkebben kezdik életét megvilágítani, megtermékenyíteni és irányítani. A szeretet, melynek tüzében gyenge teste el ég, a szenvedő Krisztus képe, mely vérét tűzzé változtatja, újból és újból felelevenítik lelkében a missiós gondolatot és vértanúságot. Végre a körülmények szerencsés kapcsolódása következtében abba a helyzetbe került, hogy az 1219-iki káptalani összejövetelen, mely a missiós ügy beható tárgyalásának jegyében állt, nagy tervének keresztülvitelét szorgalmazza. Miután sokáig imádkozott a felvilágosítás kegyelmeért — mondja életírója — közölte a testvérekkel tervét. Felosztotta köztük tényleg az általa ismert világot és arezzói Benedeket Görögországba, Egyed testvért társaival Afrikába küldötte; másokat Spanyol-, Francia-, Angol-, Magyar-, Németországba és Hollandiába. Marokkóba pedig a Rend első vértanúit, kikre később büszke volt. Ő maga pedig kiszemelt 12 testvért, kikkel aztán az első és második Rend különböző függő ügyeinek rendezése után, elindult Egyiptomba. Vállalkozása merész volt és emberi számítás szerint csak halálával végződhetett. De erre ő nem gondolt; nagy lelke már teljesen specifikus gondolatainak hatása alatt volt. Hogy az 1219 —1220-iki telet Palestinában töltötte-e, megvetvén így fiainak hét évszázados mőködését az Úr élete által megszentelt helyeken, azt történetileg nem tudjuk bebizonyítani. Bizonyos ellenben az, hogy Ferenc ezen keletreutazásával az újkor missiósmozgalmát megindította, megnyitotta és mint első nyugati ember hitünket Európán kívüli nemzetekhez vitte. Ezt a nagystílű tettét alátámasztotta azzal is, hogy