Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
XVIII. A ferences szónoklat szelleme. Irta: Brisits Frigyes 0. Cist
a nyilvános, vagy a magán pártviszály, vagy amidőn a közbiztonság hiánya és az erkölcstelenség ijesztő nagyra nőtt, vagy nagy betegségek alkalmával. A siker, amely legkönnyebben volt elérhető, miután a szónok az uzsora, elővásárlás és a tisztességtelen divatok ellen prédikált, abban állott, hogy megnyitották a börtönöket... s elégették fényűző cikkeiket, valamint veszedelmes és ártatlan időtöltésre szolgáló eszközöket, minők a kocka, a kártya, mindenféle játék... Ezután a keményebb szívek következnek: aki már régóta nem gyónt, az most meggyónik; jogtalanul visszatartott jószágot visszaadnak, veszedelemmel fenyegető nyelvkárokat visszavonnak.« x) A XV. század után a ferences prédikáció elveszti uralkodó erejét és ha szabad azt mondani : műformáját. A következő században a szent beszéd erősen hozzásimul a divatos irodalmi műfajok formáihoz, nyelvéhez. A ferences szónoklat ezt a stílust intézményesen már nem követi. Az ő feladata volt: átfínomítani a középkori tömegmozgalmakat s megőrizni a kereszténység tisztaságát a nyers lelkiséggel szemben. Ugyané munkája közben kiképezte a lelkiélet legáltalánosabb alapjait, megteremtette a vallásos életnek az államhoz, néphez, a társadalomhoz való alapviszonyát és bizonyos fokig individuálizálta az erkölcsi tudatosságot. A magasabb fokú vallási problémák az új szónoklati korok munkájára vártak. A ferences szónoklat követte Szent Ferenc szavait: »Quod meum erat, feci. Reá is illenek, mint Szent Ferencre, Ozavam szavai : Dieu s'est réservé le pouvoir de créer: mais il a communiqué aux grands hommes ce second trait de sa tout-puissance, de mettre l'unité dans le nombre et l'harmonie dans la confusion.« 2) IV. *Oh! Páris, Páris, te tönkre teszed Szent Ferenc rendjét« — sóhajtotta az öregedő Egidió testvér. »Páris, te feldúltad Assisit« — mondogatta utána a halhatatlan Jacopone da Todi! : i) — Szent Ferenc halála után hangzanak el e fájdalmas, csalódott szavak. A rend tagjait ekkor már ismeri Anglia, Németország, Franciaország, Spanyolország s a Kelet és ismeri Magyarország is.') Az első ferencrendieket — ha ugyan lehet hitelt adni a krónikásnak - nem nagy szeretet fogadja a magyar földön s mégis később ennek a földnek a népe fogja legjobban magáénak vallani Szent Ferenc fiait. Nálunk is átéli ugyan a rend a maga életének történeti válságait, de Szent Ferenc szelleme sehol nem talált a maga módjának tökéletesebben kedvező továbbélést, mint Magyarországon. Nyugaton a kultúra egyetemesebb és osztottabb ez időtájt, mint nálunk. Szent Ferencnek főleg igehirdető szelleme, mint láttuk, sok tekintetben alkalmazkodni volt kénytelen. Itt Magyarországon pedig a történelem — ha szabad azt mondani - még a maga assisibeli idejét éli: harc, nyugtalanság, társadalmi és történelmi válság mindenütt, de a lelkiség még l) Burckhard-Bánóczi : A renaissancekori műveltség Olaszországban. Budapest, 1896. II. 258 — 262. 1. Ozanam : Les poètes francaiscans en Italie en treizième siècle. Paris. 1882. 502. p. 3) Jörgensen-Hirschler : Assisi Szent Ferenc. Cluj-Kolozsvár, 1926. 226. 1. 4) Szabó Pius: Ferencrendiek a magyar történelemben. Budapest. 1921. 61—62. 1. Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete. Nagyvárad, 1915. 24—25, 74. 1.
