Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XVI. Duns Scotus és a ferences bölcselők. Irta: Dr. Trikál József

A jeles Hali Sándor, aki 1222-ben lépett a rendbe, IV. Ince óhajára lombardi Péter Sententiai nyomán »Summa universae Theologiae« címen nagy művet írt. És Sándor még Nagy Albert és Szent Tamás előtt felismerte az akkor már hevesen előre törő arisztotelészi bölcselet jelentőségét és ezen nagy logikai, fizikai és metafizikai műveinek szemmeltartásával írta meg művét, amelyet az egyház is elfogadott. Az arisztotelészi bölcselkedést is tehát először a ferencesek vitték be a theológiába. A rendtársak közül többen fel is lázadtak e »barbár« eljárás ellen, mert a királyt (a theologiát) rongyokba öltöztetik, induunt regem vestibus sordidis et laceratis, de ennek dacára is a tudomány maradt a győztes. Tehát az arisztotelészi bölcselkedés nem volt elválasztó Szent Ferenc és Szent Tamás között. Sőt az oxfordi iskolában olyan szellemi irányzat alakult ki, mely magasan Szent Tamás fölé emelkedett. Szent Ferenc iránya gyakorlati irány. Ebből a lelki alaphangulatból fejlődött ki az emberek és a természet nagy szeretete. Aki szereti az emberek lelkét, megtanulja nyelvüket, hogy nyelvükön tudja őket Istenhez vezetni. Aki pedig szereti a természetet, foglalkozik vele és mindazzal, ami a természet megértéséhez vezet. Ily lelkületből fakadt ki a ferencesek lelkében a nyelveknek, a természetnek és a matematikának nagy szeretete s így lettek ők, mint Adam de Morisco és Roger Bacon a modern nyelv- és természet- és matematikai tudományok úttörői. Az oxfordi iskolában inkább fizikai és gyakorlati szellem uralkodott, mint metafizikai. De ez az irányzat nem zavarta az unctio szellemét. Roger Bacon is azt mondja: quod philosophia inutilis sit et vana, nisi prout ad sapientiam Dei elevatur, ut ei serviat cui servire regnare est... Et ideo qui vult scire philosophiam, sciat in usu Scripturae. A ferences lelkület él a világot járó testvérben épp úgy, mint természettudományokkal foglalkozó szerzetesben, vagy az eretnekek ellen küzdő harcias rendtársban. Mert három elem alkotja a ferences szellemet: a kenetteljesség, a belső lelki gyönyörűség és a cselekvés. A szentség, az elmélyedés és a tett. De mikor e ponthoz jutottam, felmerült a kérdés: mikép illesszük be Duns Scotust, ezt a száraz, éleselméjű kritikust Szent Ferenc lágy, érzelmes, daloslelkű fiai közé? Vájjon van-e őbenne is ferences érzés, akarat és világnézet? Vájjon az ő rendszere beolvad-e Szent Ferenc misztikus lelki világába ? Ha Duns Scotusban csak a mélyenlátó és élesen megkülönböztető kritikust nézem, akkor elfolyik előlem a ferences szellem. De ha rábukkanok arra a forrásra, amelyből Duns Scotus nézetei fakadnak, akkor e forrásban Szent Ferenc lelkére ismerek. Celano említi, hogy szent Ferenc sajátságos, mások előtt érthetetlen módon éles szemmel nézte a teremtmények benső természetét, mivel ő már Isten gyermekei szabadságának magaslatára emelkedett. Szent Ferenc misztikus lélekkel megérezte, hogy a teremtmények legbensőbb természete valamikép mind rokon egymással. Rájött arra, hogy amint a világnak egy értelem és egy szív az ősfészke, épp úgy mindennek egy az ősi természete, állaga és alapja. De amit Szent Ferenc így ösztönszerűleg észrevett, azt Duns Scotus elméletileg is kidolgozta és egész bölcseletének vezető gondolatává tette.