Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

kegyelem és természet és ennek következtében bűn és természet között sokkal mélyebb és szorosabb kapcsolatot lát. Másrészt pedig a merőben természeti alakulatokat inkább mmanens szempontok szerint hajlandó megítélni, és ennélfogva enyhébben bírálja el. Ez az alapgondolat jut érvényre már Halesi Sándornak és Bonaveníurának abban a tanában, hogy a sarkalatos erények' kegyelem nélkül is tanyát verhetnek a lélekben és a kegyelem távozásával nem okverenül költöznek el a lélekből. Ez a vezérmotivum hallható ki Scotusnak abból a nézetéből is, hogy erkölcsi téren vannak közömbös (azaz erkölcsileg jó és rossz cselekedetek között álló) tettek; hasonlókép az örök élet szempontjából vannak olyan cselekedetek, melyek sem nem érdemszerzők, sem nem egyenest érdemtelenek (media inter meritoria et demeritoria). De megint túlzás volna azt mondani, hogy Scotus merőben külsőséges normát szab a cselekvés erkölcsiségének; mintha azt t. i. mindenestűi csak a célhoz való vonatkoztatástól tenné függévé, tekintet nélkül tárgyára és belső tartalmára Igaz, a célhoz való vonatkoztatás szükségességét és ethikai jelentősségét erőteljesebben nyomatékozza mint mások, de éppenségel nem vak a tárgy és a körülmények ethikai jelleg-adó szerepével szemben. A társadalmi, állami életnek, különösen az utóbbinak az Egyházzal szemben való önnálló rendeltetését és viszonylagos függetlenségét ez a theologia csírában tartalmazza (ebben Dante Monarchiájának előkészítője). Occamnak és a Bajor Lajos körüli többi theologusnak ismert egyház-ellenes radikálizmusa kiindulásában a jogosságnak némi látszatával hivatkozhatik talán Scotusra ; azonban amaz egyoldalúságokhoz és torzításokhoz a szigorúan egyházias, sőt egyházi pozitivista Scotusnak semmi köze. Pozitívizmusa vitte rá Scotust arra a jellemző tételre is, hogy az ú. n. természeti törvényt Szent Tamással szemben lényegesen megszorítja: csak az első három parancsolat lényege tartozik hozzá; a többi parancsolatot tételes isteni, illetve egyházi törvényhozó rendelkezésre kell visszavezetni. A pszichológiai voluntarizmus az egész ferences erkölcstannak gyakorlati, sőt bizonyos érzelmi jelleget ád. Az uralkodó tehetség az emberben és a gyökérszerú kiválóság Istenben szerintük az akarat, természetesen affektív oldalával együtt. A teremtett akaratot a szuverén szabadsággal teremtő Isten szintén föltétlen tiszteletben tartja. Ezzel az egész ferences életfölfogás bizonyos közvetlenséget és természet-ihlette melegséget kap: minden lét, minden egyéniség és életcentrum, minden valóság és tényleges történeti alakulat bizonyos optimista megítélésben és megtisztelésben részesül, míg csak ellentétbe nem jut Isten szuverén szent akaratával. 2. Misztika. — A misztika a középkori hitéletnek és theologiának dédelgetett kedvence. Annak a kornak hősies világ-megvetése és szenvedelmes égbetörése ösztönös célbiztonsággal talált bele az intenzívebb lelki életnek ama világába, hol az egész lelket, annak minden tehetségét és nyilvánulását eltölti Isten jelenléte, az ő igazságainak és természetfölötti nagy titkainak, nevezetesen a megtestesülés nagy íényeinek (kivált a leginkább bensőségre hangoló mozzanatoknak: gyermeksége, kínszenvedése, szent szíve, eucharisztiás jelenléte, Szűz anyjának fájdalmai) mindent magával ragadó valósága és közvetlen átélése, s az Istennel való minél bensőbb egyesülés igyekezete. Ez a szó tágabb értelmében vett misztikái élet a középkor minden valamire való lelki