Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista
»post hoc, ergo propter hoc« kedvelt történetbölcselő szofizma a skolasztika e bomlásáért és magáért Occamért is hosszú ideig szívesen Scotust tette felelőssé. Pedig Occam nem is volt Scotus tanítványa, ellene is épp oly pietástalanul hadakozott, mint a többi nagy skolasztikus ellen. Szellemi alapirányát (melyből a hittudományos téren táplálkozik agnoszticizmusa, egyoldalú voluntarizmusa és antiintellektualizmusa), az ismeretelméleti nominalizmust nem ő, a »venerabilis inceptor« elevenítette föl (miután a 12. században elég soká kísértett), hanem a dominikánus Durandus (a s. Portiano) és a ferences Petrus Aureoli. A »nova via« Párisban és Oxfordban rémes gyorsasággal hódított. Itt elsősorban a skotista formalizmus és a kissé túlzó realizmus elleni visszahatásnak érezték; terjesztésében mindenesetre része volt az akkori egyházi és világi politika mozgalmainak is, melyeknek Occam tudvalevőleg egyik főcsatára volt. jellemző azonban, hogy éppen a kolduló szerzetesek, ferencesek és dömések egyaránt, léptek föl ellene a legnagyobb határozottsággal a nagy egyetemi központokban. Nem kevésbbé jellemző azonban, hogy jóllehet a 15. század vége felé a legtöbb egyetem a »paritas viarum« köpenyege alatt kedvezett neki, mégis a vallásújítás és a humanizmns vihara nyom nélkül elsöpörte. Occamot épúgy nem lehet nyakába varrni Scotusnak, mint mondjuk, Giordano Brunot Szent Tamásnak. A ferences theologia. A híves, azaz a kinyilatkoztatásnak a kegyelem segítségével igaznak való elfogadása, minden igaz katholikus számára azonos jellegű, akár tudósról van szó, akár egyszerű tanulatlan emberről. Ugyanígy a hittartalom Itt csak abban van különbség, hogy kiki tájékozottsága szerint több vagy kevesebb hitigazságról tud kifejezetten, a többit pedig burkoltan hiszi (hiszem mindazt, amit az Egyház hivés végett elém ád). A hitnek észszerű földolgozásában azonban, mely magasabb fokán hittudomány jellegét ölti, számos fokozatnak és árnyalatnak van helye, a hittudósok tehetsége és készültsége szerint. Ahol sok hittudósnak nagyjából azonos az elmebeli fölkészültsége, azaz nagyjából azonosak az elveik, módszereik, tudományos eszményeik, forrásaik és anyaguk, ott a hitigazságoknak többé-kevésbbé egyöntetű, más hasonló alakulatoktól elütő és ennyiben sajátos jellegű hittudomány — theologiai iskola jön létre. Ebben az értelemben beszélünk ferences theologiai iskoláról is. Ha ezt meg akarjuk jellemezni, mindenekelőtt látnunk kell, milyen a ferencesek elmebeli fölkészültsége és iránya, vagyis aszó teljes értelmében vett bölcseletük; továbbá hogyan fogják föl a hitet és milyen szerepet szánnak benne az értelemnek. Csak azután vehetjük szemügyre magát a theologiájukat, vagyis milyen tudományos alakot öltöttek az egyes hitigazságok és az egész rendszer ebben a műhelyben. 6. §. A ferences bölcselet. A hitigazságok tudományos földolgozása, vagyis a theologiai iskolás irány szempontjából egyeseknél és csoportoknál főként az jő tekintetbe, hogyan fogják föl az ismeretfolyamatot és a lét általános vonatkozásait és milyen nézeteik vannak az ember mivoltáról.