Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

pedig az a kétlakiság, mely tele tüdővel világgá kiáltja : »La théologie a tué la réligion«, s közben egyebet sem tesz, mint hogy mások vallási életéről ír — theologiát ; persze a maga módján (Sabatier, Harnack és iskolája). Ha a vallásnak és nevezetesen a kinyilatkoztatásnak hivatása magasabb célra és erőkifejtésre emelni az egész emberi életet, az értelmet nem kapcsolhatja ki. Ha a természetfölötti világ napja a Aóyog

t e világ kibontakozása csak nem történhetik meg ama Aóyoq tartalmának és szellemének sutbavetésével ! Szent Ferenc fiait tehát saját hivatásuk logikája igazolta, mikor alapítójuk szegénységi eszményének lehető megóvása mellett tudományra adták magukat. Más kérdés, maga Szent Ferenc megindulásakor sejtette-e és szándékolta-e nagy művének ezt a fejlődését! Ebben a kérdésben ma, úgy látszik, a ferences és nem-ferences katholikus tudósok közt eléggé kialakult a »sententia communis et probabililor« : Mikor az 1219-i káptalan után jelentkeznek az első tudományos mozgolódások a rendben, Szent Ferenc ezeknek nem szerzője és tényezője, hanem csak tanuja. Nem sok jót várt tőlük ; világosan látta és határozottan hangoztatta a tudományos tevékenységnek az ő eszméjét fenyegető veszedelmeit; azonban tűrte . . . Talán derengett benne az a sejtés, hogy az Isten természeti és természetfölötti kegyeivel legbőségesebben megáldott ember is csak ember, nagyon is korlátolt eszköz a csöndben kicsírázó és sokszor rohamosan nekizsendülő isteni gondolatok szolgálatában, és hogy alapítása, miként egyebekben, itt is túlnőtt szerzőjének nemző gondolatán és irányító erején. Bizonyos, hogy ő nem tágított eredeti eszményétől: első társait tekintette a »kerekasztal« igazi lovagjainak, és a tudomány műveléséről még végrendeletében is hallgatott. Tehát atyai áldása nélkül bocsátotta útjukra tudományművelő fiait, miként az ősz Izsák a bárdolatlan Ézsaut? Nem! Szent Ferenc egyénisége sokkal egyetemesebb és termékenyebb, semhogy éltető erejét ne érezné bárki és bármi, ami érintkezésbe jut vele. A misztikái, erkölcsi, társadalmi élet, sőt a politika, a költészet és más művészetek mind nekitavaszodtak varázsa alatt ! Egyedül a theologia ment volna el üres kézzel gazdag asztalától ? az a theologia, melyet még végrendeletében is úgy megbecsül : »Et omnes theologos debemus honorare et venerari, sicut eos qui ministrant nobis spiritum et vitám !« Csakugyan, az a szent radikálizmus, mellyel Szent Ferenc útját állta az elvilágiasodásnak és elpuhultságnak, az a biztos érzék, mellyel az egy szükségesre koncentrálta a lelket (épen a povertà szelleme), legjobb iskolája volt annak az aszkézisnek, mit a tudomány művelése mindenha jelentett, kivált a középkorban és főleg a theologiában. Továbbá Szent Ferenc misztikái élete indítást és bátorítást tudott adni, hogy amely . tárgyakat az ő kiváltságos hitélete oly fogható közelségbe tudott hozni és oly meleg színekben tudott megmutatni, azokat a kutatónak értést kereső hite bő eredmények reményében tudományos vizsgálat tárgyává tette. Végezetül az a készség és vidám áldozatosság, mellyel ő segíteni akart, apostoli lelkülete, mellyel ő mindenkinek mindene akart lenni, nem vonhatta meg áldását Istennek amaz apostolától sem, melynek tudomány a neve. Szent Ferencnek a konkrét valóságokra irányuló, minden életmozdulást oly finom érzékkel megbecsülő szelleme mindenesetre arra volt hivatva, hogy a theologia művelését megóvja az elszáradástól, és a theologia mentis mellé törvényes hitestársként