Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

intenek. »Egyszer azt mondotta egy nagy tudósnak: A tudományról is valamikép le kell mondani, hogy ebből a tulajdonból is kivetkőzve meztelenül vethesse magát az ember a megfeszítettnek karjaiba. Soknak a tudomány elveszi a tanulékonyságát, és valami merevséget visz beléjük, mely nem engedi, hogy a szerzetesi alázatos fegyelem alá hajoljanak. Azt akarnám tehát, hogy a tudós elsőben is azzal a kéréssel jönne elém: ,Ime testvér, én soká éltem a világban, és ennek következtében nem ismerem eléggé az Istent. Ezért jelölj ki nekem egy csöndes helyet, hol a világ zajától félrevonulva módomban volna bűnbánatban meghányni-vetni esztendőimet és összeszedni lelkem szétziláltságát, és jobb életre adni fejemet.' Mit gondoltok, úgymond, milyen lesz, aki így indult? Nyilván, mint a láncától megszabadult oroszlán, őserőben állna neki minden dolgának... Az aztán tudná hirdetni az Isten igéjét! Hisz azt ontaná, amitől maga túlárad!« (Celan. II 194). Mindazáltal szerzetében elképesztő gyorsasággal hódított tért a tudományok művelése. A szentnek szeme láttára nyílnak a rendi theologiai iskolák; még az ő életében tudományra szomjas fiatal rendtársai ellepik Páris és Oxford egyetemét; alig húsz évvel halála után egyetemi katedrán ülnek a Masseo, Ginepro, Leone, Rufino testvér kortársai és közvetlen utódai; és nem telik bele ötven esztendő, Szent Ferenc fiai között világszerte ünnepelt tudósokat, írókat és tanárokat találunk, kiknek hírére a kóbor kedvű középkori diákság valóságos népvándorlást rendez Párisba és Oxfordba. És újabb ötven esztendő múlva az Egyház ferences Íróknak és tudósoknak már a vésőjét és fürészét is érzi a testén. Szent Ferencnek jövőbe néző lelke meglátta-e, helyesléssel kísérte-e szerzetének ezt a nekilendülését? Avagy a ferences tudomány félretolta vagy épen megtagadta az alapító eszményét, amint a Szent Ferenc egyéniségétől elbűvölt nem-katholikus kutatók, nevezetesen Sabatier szeretnék elhitetni ? Velük szemben a ferences szakírók (Felder, Alençon, Carvalho) joggal megállapítják: a tudománynak, nevezetesen a hittudománynak művelése közvetlenül következik abból a rendeltetésből, melyet Szent Ferenc fiai elé tűzött. A nagy Egyház-mentő külső biztatások és belső kísértések ellenére nem remeteségre adta magát és szerzetét, hanem kitartott eredeti gondolata mellett: a kistestvéreknek az apostolokat kell utánozniok nemcsak szegénységükkel és bensőséges, imádságos, bűnbánó életükkel, hanem igehirdetéssel, lélekmentéssel is. Mihelyt azonban ki van tűzve az apostolkodás programmja, és megvalósítására sorompóba lépnek olyan átfogó és megifjító erők, minőket Szent Ferenc egyénisége és élete folyósított, ez a programm immanens erővel és következetességgel a tudomány művelésére utalja munkásait. Aki a halaknak és madaraknak prédikál, nem maradhat néma a kutatók és kétkedők, a világi bölcseség lidércétől elcsábítottak előtt. Akit a szeretet sürget, az adósa nemcsak az együgyűeknek, hanem a tanultaknak is; az végre is eljut oda, hogy mindenkinek mindene akar lenni, csakhogy megnyerje Krisztusnak. Az apostoli hivatás logikája terelte rá Szent Ferenc fiait nemcsak a theologiára, mely még egy Bonaventurának és az első főnököknek ítélete szerint egyedül illett az Isten szegényeihez, hanem a tudományra általában és nevezetesen a bölcseletre. Ezen a tényen csak a szellemi megkötöttség ütközhetik meg, vagy