Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XII. Szent Ferenc és fiai a magyar kódex-irodalomban. Irta: Dr. Vargha Dámján O. Cist.

Másod jövendő dolgoknak ismereti is vala Szent Ferencben. Példát idéz ismét igazolásul. (Latin eredetije T, Pelbárt 76. beszédének F. szakasza). »Mikoron egy nagy-gazdag ember vendéggé hivta volna házához Szent Ferencet, minek előtte asztalhoz ülnének, monda az isteni Atya az jámbor gazdának. — Először hamar gyónjál meg, tégy testamentumot és szerezzed meg (hozd rendbe)- te házadat. — Az jámbor azonnal azonképpen tén. És annak utána letelepedvén az asztalhoz, kezdének egyebek enni-innya. Az jámbor azonnal kibocsájtá lelkét Szent Ferencnek mondása szerint. — Hozzáteszi még kódexünk: »és nagy-sokaknak meglátja és ismeri vala meg szive titkait-gondolatait is«. Harmad malasztja vala Szent Ferencnek, hogy még az oktalan állatok is engednek vala őneki. És most elmondja az apró madárkák bájos jelenetét, melyet némi módosítással föntebb a Virginia-kódexünknél már láttunk. Latin eredetijét a Fiorettiben, továbbá Petrus de Natalibus (Catalogi Sanctorum, Lyon, 1516., 228 b. I.) művében is megtalálhatjuk. Negyedik malasztja vala, hogy »valamikoron ez természet szerént való éltető állatoknak parancsolt, mint tiznek, viznek, dögös égnek, zsírtalan földnek, vadaknak, madaraknak« (570. 1.). Továbbá vala őbenne ez világtól való tökéletes elválásnak és elszakadásnak malasztja, lelkének Istenhez való »egyenülése«, az mennyei dicsőséges életnek ezen halandóságban való megkóstolása, Krisztus Jézus szeplőtelen életén való hasonlatos közelgetése. »Végre-való malaszttal szereté Ur-Isten bodogságos Szent Ferenc atyánkat«, kezdi az utolsó szakaszt az Érdy-kódex, hogy nagy szent életben végezé el az ő életét. Ismét példával magyarázza jelen állítását. A három lándzsa példájára mutat rá itt — közbeszúrólag — az Érdy-kódex írója, de csupán rövid megjelöléssel (a Teleki-kódexnél ismertetjük részletesebben). Elközelgetvén Szent Ferenc atyánk halálának ideje, mondja irónk meghatottan a prédikációban, — mikoron Ur-Istennek minden parancsolatit belteljösöjtölte volna, sok testi betegségnek utána érezvén halálát, téteté magát az mezejtelen földre. Ez azt jelenté, mert semmi része, sem öröksége őneki ez világon nem volna az puszta földnél, kiből Ur-Isten teremtette volna. És szemeit fölemelé a mennyei dicsőségre és bal kezével oldalán való szent mély sebet belfödözé, hogy ne látnák és ez világi hiú dicsőségtől magát megóhatná. Majd szóra nyílnak ajkai és a válás perceiben így szól az frátereknek. — íme, ami engemet illetött, megtöttem. — Ami titöket illet, Krisztus Jézus megtanohon rá. Annak utána kezeit fölemelvén, megáldá Ur-Istent (hálát adott neki) és inté az frátereket, hogy Krisztus Jézus szerelmében megmaradnának. És megáldván őket mondá : — Immáron Ur-Isten hozzátok, én édes fiaim. — Immáron én Ur-Istenhez megyek, ki malasztjának ajánlak mindnyájan titeket, ahogy abban lakozzatok. Belső meghatottsággal kéré, hogy a szent evangéliumot olvasnák előtte, és amikoron »nagyfigyelmesön és édes lélekkel hallgatná, — azon isteni édességben kimulék ez halandó világból.« A névtelen kódexíró karthausi szerzetes az egész Ferenc-életrajz szövegezésében, főleg azonban halálának egyszerű leírásában, bizonyos melegebb, emelkedett és tiszta hang, igaz érzés, őszinte tisztelet, szinte áhítatos bensőség érezhető. Szent Ferenc lelki