Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

VII. FEJEZET. Az elöljáró hatodik szárnya: Az Isten iránt égő buzgalom

A lélek figyelmét az égiekre ragadja : „Ha Istenre irányozná szívét, vissza is vonhatná magához lehelletét, lélekzetét." (21) Világmegvetésre tanít: „Láttam mindazt, ami a nap alatt végbemegy és íme : mindez csak hiúság és szélkergetés." (22) — A mennyei javak kívánására gerjeszti a szívet: „

E kettő okoz nekem vívódást : kívánok feloszlani és Krisztussal lenni." (23) Eltörli a bűnöket és büntetéseket enged el : „Megbocsájtatott az ő sok bűne, mert nagyon szeretett." (24) Felmagasztalja az érdemeket : „Ha pedig a gazdagság kívánatos az életben, mi gazdagabb a mindeneket alkotó bölcseségnél ?" (25) — Embertársaink üdvét kiváló módon építi : „Áldozatot mutasson be Istennek, tömjént és kellemes illatot" (26); — ismét: „Mi Krisztus jóillata vagyunk." (27) Az ördögöket megfutamítja : „Ennek a füstje a gonoszlelkek minden fajtáját kiűzi." (28) Hozzánk hívja az angyalokat s a szenteket: „Elül mentek a fő emberek, utánuk a kobzosok." (29) így szól az angyal Tóbiáshoz : „Amikor te könnyek között imádkoztál..., én az Úr elé vittem imádságodat." (30) 3 Ezeken kívül még sokat nyerhetünk az áhítat ajándékéval. Éppen ezért elsősorban az elöljárónak kell fokozott törekvéssel elsajátítania. E kegyelem majd irányítani fogja tevékenységében. Hathatós munkára segíti és megvédi a tévedésektől. Necsak önmagáért imádkozzék, hanem a rábízott lelkekért is, mert Isten segítsége nélkül nem őrizheti meg őket. A Zsoltáros szerint : „Ha nem az Úr őrzi a várost, őre hasztalan virraszt felette." (31) Az előljáró — tudjuk — közvetítő Isten és a vezetésére bízott emberek között. Amint Istentől