Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

VI. FEJEZET. Az elöljáró ötödik szárnya: A körültekintő ítélethozás

ügyelj magadra, hogy kísértésbe ne juss," (20) — azaz olyan elégtételt szabjatok reá, hogy megismerje belőle vétkeinek súlyát. Azonban jóságos szivvel tegyétek azt, amint ti is részvétért sírnátok, ha hasonló hibába csúsznátok. Ez az alapos megfontolás a második sor egyik drágaköveként pompázik. 9 Vannak ismét olyanok, akik hibáikai rejtik, palástolják, védelmezik s így a gonosz méreg szívük mélyén lappang. Az elöljáró bizonyos jelekből már észreveszi, hogy ott romlásnak indult vér gennyesedik, azonban az mégsem fakad ki. Kézzelfogható bizonyságot sem lehet róla szerezni, a vétkes pedig nem vallja meg önként állapotát, hogy a nyilvános megintés tüzes vasával alaposan ki ne égessék lelki sebeit. Ha megfeddi, nem sokra megy vele s egyszerűen a hibák javítgatójának tűnik fel, ha pedig szótlanul megy el mellette, akkor sajátmagáért és testvérének lelkéért fog aggódva nyugtalankodni, mert érzi mulasztását a bűnös megjavítása körül. Nem tehet ilyenkor mást, mint titkolja a bűnt és türelmét erősíti. Amit nem érhet el dorgálással, próbálja meg kieszközölni imádsággal. Kérje buzgón, hogy vagy javítsa meg a jó Isten mielőbb a tévelygőt, vagy pedig leplezze le rejtegetett gonoszságát, hadd alkalmazzanak reá megfelelő lelki orvosságot. Az Úr sokáig hallgatagon tűrte az áruló Júdást, nem dorgálta meg őt nyilvánosan, amíg csak annyira nem nőtt méltatlansága, hogy önmagától is nyilvánosan kirobbant. Alávalósága, amíg csak bensejében trónolt, s bár halálra váltan vergődött benne, mégsem ártott másoknak, ezért szemrehányás nélkül és szótlanul lehetett el-