Elöljárók aranykönyve (Gyöngyös 1944)

III. FEJEZET. Az elöljáró második szárnya: A könyörületesség

szolgálat érdemének édes örömétől. Ahol kirívóbb a nyomor, ott szembeötlőbb az irgalom és áldozatosabb a szeretet. Üdvös tehát, ha az elöljáró mindig érdeklődik testvéreinek bújáról és bajáról, mert így tanul csak részvétet : „Nem olyan főpapunk van, aki nem tudna részvéttel lenni gyöngeségeink iránt." (10) 7 A lelki betegek között is három fajtát különböztetünk meg. Vannak, akik a buzgóság tüzének hamvadása esetén vagy a kísértés láza következtében könnyen hajlanak a botrányra és más bűnökre. A legkisebb szél is megingatja s bukásba dönti őket. Szent Pál is ezekhez intézte szavait : „Van köztetek sok beteg és erőtelen." (11) Mások, bár jószándékúak és áhítatosak, egy kisebb feddés vagy odavetett pirongatás mégis kislelkűvé zsugorítja őket. Ilyenkor vagy kétségbeesett reménytelenségbe zuhannak, vagy pedig heves türelmetlenségben fakadnak ki : később aztán bánkódnak ezen s a többit is nyugtalanítják vele. Az apostol ezért önt bátorságot híveibe : „Nekünk, mint erőseknek, kötelességünk azonban, hogy elviseljük az erőtlenek gyengeségeit." (12) A harmadik csoportba sorolhatók általában azok a tökéletlen lelkek, akik csak ímmelámmal gyakorolják az erényeket. Gyakran önti el őket a szenvedélyek és a vágyak láza, noha küzdenek ellenük. Hol a feltűnési vágy nem hagyja őket nyugton, hol a harag és restség veri bilincsbe szívüket, hol pedig az irigység, az érzékiség és a torkosság vagy más külsőbelső hiba rágódik lelkükön. Joggal kiálthatnak föl : „Könyörülj rajtam, Uram, mert beteg vagyok." (13)