Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

V.FEJEZET. A magyarkirályi hatalom és a magyar ferencrendiek

1. §. A ferencrendiekre vonatkozó királyi intézkedések. (Általános megjegyzés ia királyi főkegyúri jogról. — A ferencrendieknek az országba való befogadása. — A rendtartományok határainak megállapítása. — A kéregetési területek határainak megállapítása. — Uj rendtartományok felállítása. — A ferencrendieíknek királyi oltalomba v

(aló vevése. — Uj rendházak, alapítása. — A strictior observantia. •— A szerzetesi fegyelem. — A ferencrendiek számának meghatározása. — Vagyonkezelés. Cassa Parochorum. Fortificatorium. — A ferencrendiek anyagi érdekeinek védelme. •— A ferencrendiek anyagi támogatása. — Belső kormányzat. — A ferencrendieknek a p(liébániákról való eltávolítása. — A menedékjog.) A magyar királyok, legfőbb kegyúri joguk alapján — és II. Ferdinánd, de különösen I. Lipót óta az apostoli királyi jogria való hivatkozással is, a magyar kathoiikus egyház ügyeire a lehető legszélesebb körű befolyást gyakorolták. Csak ha az ember a részleteket tanulmányozza, látja, hogy a királyi hatalom mily mélyen belenyúlt az Egyház ügyeibe. Az idők folytán e hatalom úgyszólván az Egyház minden dolgára kiterjedt, vagyis: a főpapok kinevezésén, — széküresedésekkor a főpapi javadalmak kezelésén és jövedelmüknek a királyi kamarába való utalásán, — valamint a főpapok végrendelkezési jogának szabályozásán, illetően hagyatékuk lefoglalásán kivül — általában az egyházi vagyon kezelesere, e vagyon jövedelmének hovafordítására, az egyházi joghatóságra, a szertartásokra, az istentiszteletre, a hittudomány tanítására, a papnevelésre, a papság fegyelmére és még sok más egyébre. A királyok valósággal kormányozták az egyházat. A püspökök és a szerzetesek főnökei csak az ő utasításaik, parancsaik szerint, csak tőlük függően, mint az ő alárendeltjeik, kormányozhattak. így volt ez már II. József előtt. Ehelyütt annak megvitatásába, hogy a magyar királyi főkegyur^ jog gyakorlása mennyiben felelt meg Róma akaratának, szándékának, más szóval: hogy a magyar királyoknak az Egyház ügyeire nézve gyakorolt befolyását, hatalmát a római pápa, kinek akarata, beleegyezése minden egyházi és az Egyházra vonatkozó jognak egyedüli forrása, mennyire ismerte el, továbbá, hogy az említett királyi jog gyakorlása mennyiben ment túl a pápa akaratán, szándékán, más szóval: mennyiben nem volt Róma által sohasem elismerve, vagyis mennyiben ellenkezett Ró ina akaratával, s igy mennyiben volt jogtalan, — hozzá: hogy ha némé'ly dolgot a pápa hallgatagon tűrt is, sőt némely dologhoz beleegyezését is megadta,.