Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
V.FEJEZET. A magyarkirályi hatalom és a magyar ferencrendiek
mennyire volt ez a tűrés, ez a beleegyezés sokszor csak a viszonyok, a tényleges nagyobb erő előtt való kényszerű meghajlás, — igen, mindezek vitatásába ehelyütt nem bocsátkozunk, mert mindezeknek bővebb tárgyalása tulímenne jelen feladatunk határain, — reméljük azonban, hogy az, e kérdésekre vonatkozó tanulmányainkat valamikor még közreadhatjuk. Itt most még csak három dolgot jegyzünk meg: 1. Bármiként állt a jog kérdése, a magyar királyok — II. Józsefig — az Egyház ügyeire gyakorolt nagy befolyásukat, hatalmukat, legjobb tudomásuk, mélységesen vallásos, buzgó lelkük sugalata szerint, az Egyház javára használták. Igaz, hogy sokszor szorosan vett jogos hatáskörüket messze túllépve avatkoztak bele az Egyház dolgaiba, sokszor absolutus, önkényes módon kormányozták a magyar katholikus egyházat, de minden teltük célja csak a katholicizmus védelme, ügyének előbbrevitele, erősítése vala. 2. Itt következő, a ferencrendiekre vonatkozó királyi intézkedéseket illető adataink nagyban hozzájárulnak a főkegyúri, az apostoli királyi jog gyakorlása módijának, körének megismertetéséhez. 3. Itt következő adataink csak a II. Józsefig terjedő korra vonatkoznak és e kort illetően is majdnem kizáróan csak a Habsburg-házbeli királyainkra. Ami II. József és I. Ferenc korát illeti, beértjük azzal, hogy az olvasót emlékeztetjük arra, amit e két uralkodónak a szerzetesekre vonatkozó rendszeréről e műnek I. részében, a marianusok és a salvatorianusok történetében mondtunk. A ferencreridieknek az országba való befogadása. Rosly Kálmán S. J. egy tanulmányában 123 6 kifejti, hogy az Egyháznak — függetlenül az állam hatalmától — joga van szerzeteseit a különböző országokban letelepítenie, az államot e részben is csak az a jog illetvén meg, melyet aius supremae inspectionis szavakkal jelölünk. E nézet feltétlenül helyes, ámde a valóság Magyarországon mindég az volt, hogy a különböző szerzetek az országba a király engedelmével jöttek be, letelepedésükhöz ők maguk kérték a király engedelmét, s más módja az ő, az országba való bejövetelüknek el sem képzelhető. Rosty a királynak itt feltüntetett, a szerzetesek letelepedése körül gyakorolt jogát az apostoli szentszéktől a királynak adományozott főkegyúri jogára viszi vissza, ennek alapján mondja jogosnak. Ez a nézet is feltétlenül: helyes, ámde azt hisszük, hogy a dolgok a szerzeteseknek az országban való letelepedésére nézve akkor is ugy történtek volna, mint ahogy történtek, ha főkegyúri jog nem is lett volna. 1236 Néhány vonás Jézus Társasága jogi történetéből hazánkban. — Uj Magyar Sión. 1883. 260. ési köv. 343. ép köv.
