Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

IV. FEJEZET. A magyar ferencesek történetének vázlata különböző rendházaik szerint

Szegedről a török világot tárgyaló fejezetünkben is bővebben szóltunk.. Szegeden a minoritáknak is van conventjük. A Belgrádból száműzött atyák alapították. 109 3 Mária Terézia 1742-ben erősítette meg. Az atvák 1789 óta kezelik a felsővárosi plébániát. 109 4 Szeglak. (Zudlqch.) 1488-ban építették. 1533-ban szerepel a marianusoknak zágrábi őrsé­gében. 1543 után elpusztult. 109 5 Szemenye. Alsó- és Felsőszemenye, Zala megye, letenyei járás. Alapította 1248-ban Bánff y Mihály. 109 6 1533-ban szerepel a marianusoknak pécsi őrségében. 1543 után elpusztult. 109 7 Szendrő. Borsod megye, szendrői járás, flomonnai Drugeth János gróf, kassa, főkapitány (azaz Felsőmagyarország! főkapitánya, ki Kassán székelt) II. Fer­dinánd király parancsára 1636-ban telepítette itt meg a salvatorianusokat. (Azért volt itt a király a megtelepítő, mert itt, mint véghelyen, azaz végvár­ban, határvárban, ő volt a földesúr.) Az egyik, már romba dőlt erődöt jelöl­ték ki a convent helyéül. Az atyáik jótevője volt Wesselényi Ferenc gróf nádor és neje: Széchy Mária. A nádor javai hűtlenség miatt a koronára szálltak. (A Wesselényi-, Nádasdy-, Zrinyi-, Frangepán-fá'le összeesküvés! Része volt benne Lippay György, prímásnak is. 1670/7l-ben volt a nagy per. Nádasdyt, Zrínyit, Frangepánt lefejezték. Wesselényi már 1667-ben meghalt. Lippay is elköltözött az élők sorából már 1666-ban, őket tehát nem bánthatták, de Wesselényi javait elkobozták.) Míg az elkobzott javak a fiscus (a királyi kincstár) kezén voltak, az atyák élvezték a számukra Wesselényi által tett alapítvány gyümölcseit, de mikor Szendrő a Csáky grófoké lett, ezek nem vállalták az alapítvány terhét, így tehát a király a szepesá kamarától évjára­dékot rendelt az atyáknak. 1645-ben az atyák, ideiglenes lakásuk rosszasága miatt, elhagyták Szendrőt. Nemsokára azonban visszatértek e helyre és jótevők segítségével megépíthették állandó házukat, m d'y 1671-ben elnyerte a convent címet. 1674-ben a felkelők a rendházat elpusztították. Az atyák a syndicus házában 1093 Szeged városa 1739 szept. 18-ikán jelentette a prímásnak, hogy a Belgrádnak török kézre való jutásával hontalanná vált minoritákat szeretné Szegeden letelepíteni, és kérte ez ügyben .a primás közbenjárását a királynál. — A város 'eredeti l'evele. Primási Levéltár. Arch. Vet. Eccl. Az; Esterházy Imre gróf, primás, ídejebeli iratok közt. 702. sz. alatt. 10 M Min Schem. 1912. loss Farkas. — Kaizer. — Nagy Béni. A m. f. a XVI. sz. e. f. 109 6 Kaizer. — "Nagy Béni. A fer. szellem. 31. 1248. Mihály isp. Hiv. Fejér. IV. 2. 23. 109 7 Nagy Béni. A m. f. a XVI. sz. e. f.

Next

/
Thumbnails
Contents