Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
IV. FEJEZET. A magyar ferencesek történetének vázlata különböző rendházaik szerint
eltemetve. 1464-ibten a török elpusztította. Hamar újra felépítették, de 1521ben a török megint rommá tette. 1551-ben megújították. 1658-ban leégett.. 1664-ben isimét feltámasztották. 1691-ben elhagyták. 1698-ban néhány testvér visszajött Sutjeskába. 1821-ben a régi conventet kijavították. 1855-ben épült az új nagy templom. 1895-ben bevégezték az új, szép convent építését. 105 3 Sümeg. Zala megye. Széhenyi György, mint veszprémi püspök, 1652-ben a saHvatorianusök részére alapította. 105 4 Az atyák a sümegi és a rendéki plébániát kezelték 1673 óta, de BiróMárton püspök, 1760-ban külön plébániát építtetett és a pFéfoámia kezelését aiz atyáktól elvette. 105 5 1689-ben a sümegi convent a Lazariana Decisio értelmében a marianusoké lett. 1788-ban II. József császár a sümegi conventet 16 atyával és 2 laikus testvérrel megerősítette. Az itt levő rendtagok részére a vallásaiapból évi 1509 forintot rendelt. 105 0 E convent a marianus provinciában ma is fennáll. Szabadka. Már a török világban a szegedi salvatorianus atyák jártak Szabadkára sok veszedelem között, hogy a híveket lelki vigasztalásban részesítsék. A zentai győzelem után a szegedi conventnek néhány tagja állandóan megtelepedett Szabadkán. Az erődben laktak, kápolnájában miséztek és a kalocsai érsek megbízta őket a plébánia kezelésével. Miveüi sok szakadár tért meg, több atyára volt szükség Szabadkán. Az erőd méllett tehát rendházat építettek, melyet 1717-ben fogadott el a rendtartomány, mint residential. Az istentiszteletet még ekkor és ezután is az erőd kápolnájában végezték. Mikor azután Szabadka megszűnt határőrvidék lenni, az erődöt templommá alakították át. Az átalakítás 1730-tól 1736-ig tartott. 1759-ben még mindig a ferencesek kezén volt a plébánia és Topolya, Kanizsa, Zenta még mindig filiái voltak a szabadkai plébániának. Almás, Jankovác és Mélykút, melyek azelőtt szintén Szabadka leányegyházai voltak, 1759-ben már külön-külön plébániát alkottak. A szabadkai residentiát 1759-ben nyilvánították conventnek 105 7 és e conventet 1900-ban a megszüntetett salvatorianus rendtartományból a kapisztránusba kebelezték, melyben e convent ma is fennáll. 1033 Franc, a Varad. — 1895-i Bosn. Arg. Schem. 1034 Kaiser, 105 5 1903/4-iki Mar. Schern. 103 6 Nagy Béni : A m. f. II. Józs. k. 583., 584. 1057 Fridrich: II. 207. és köv.