Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXII. FEJEZET. Pádua nagy szentje

bántalmazása és Isten kemény büntetése vár az olyan gyermekre, aki vét a IV. parancsolat ellen. — Megérdemelné az a láb, mely egy anyát megrúg, megérdemelné, hogy levágassék, mondta többek között. Az ifjú hazament, de Antal atya szavai nem hagyták nyugodni. Egyszerű szívét annyira eltöltötte a bánat, az elégtétel és bűnhődés utáni vágy, hogy a szó szoros értelmében akarta magán végrehajtani a büntetést. Fogott egy nagy fejszét és levágta a lábát. A nagy fájdalmat azonban nem tudta csendben elviselni. Jajgatni kezdett, mire berohant édes anyja és szörnyűködve látta vérében fetrengő fiát. Nagynehezen bekötözte a véres csontokat, mialatt egyre faggatta a fiút, hogy mondja meg, miért tette ezt a kegyetlen dolgot. Lénárd végre bevallotta, hogy Antal atya szavai nyomán, vezeklésből vágta le a lábát. Több se kellett a szegény anyának. Bánattól szinte őrülten rohant a kisebb testvérek kolostorába és keserves szemrehányások között vonta felelősségre Antal atyát fia cselekedete miatt. Antal atya nyugodtan hallgatta végig a dühtől szinte beszámíthatatlanságig felizgult asszonyt. Mikor azután a szerencsétlen egy kissé lecsillapodott, szerető szavakkal nyugtatta meg, mondván, hogy még minden jóra fordulhat . . . csak jöjjön vele szépen haza. Az asszony kissé megnyugodva, elvezette Antal atyát oda, ahol laktak s ahol Lénárd még mindig tehetetlenül feküdt a véres rongyokba burkolt lábbal. Antal atya letérdelt melléje, kezébe vette a levágott lábat és visszaillesztette az eredeti helyére. Azután a kereszt jelét tette rája és röviden imádkozott fölötte. Pár perc