Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

VII.FEJEZET. A ferences szellem bűbájos ébredése

taiból don Fernandez, — örülök, hogy segítségedre lehettem. Kérlek az úr Jézus nevére, jöjj máskor is ... ha lehet már holnap. Sok mindent szeretnék még tőled kérdezni... — Ha úgy akarod uram, eljöhetek holnap is. — Óh jöjj kérlek, jöjj egész biztosan. Don Fernandez egész nap egyre csak az öreg barátra gondol. Valami szomorúság lopódzik a szívébe. Szinte irigyli a szegény koldust, aki födetlen fővel, mezítláb jár házról-házra s aki oly sokszor részesül abban a megtiszteltetésben, hogy éhezhet Krisztusért... Az öreg fráter pedig beváltja igéretét. Jön másnap, jön harmadnap is... és lassanként mindennapos látogatója lesz a zárdának. Órákhosszat ülnek egymás mellett, az egyszerű aggastyán és a bölcs ifjú pap és don Fernandez úgy lesi a szót barátja ajkáról, mint gyermek a tündérmesét. És a testvér nem fogy ki a szóból. — Hát bizony úgy van uram, Ferenc atyánknak sokat kellett küzdenie, míg idáig eljutott. Az atyja Bernardone Péter gazdag kereskedő volt, aki nagy kényelemben és fényűzésben nevelte fiát. Francesco szép ifjú volt. Mindenki szerette. Úgy hívták Assisiban : az ifjúság virága. Szerette a zenét, mulatságot . . . de azért mindig jámbor és tiszta maradt. — És hogyan történt, hogy azután mégis olyan hirtelen elhagyta a világot? Talán elvesztette népszerűségét? — Óh dehogy. Régi barátai talán még most is búsulnak utána. Senki sem tudja, hogy hogyan történt. Egy nap megfogta őt az Isten kegyelme s attól kezdve nem vágyódott semmi másra, csak arra, hogy minél tökéletesebben egyesülhessen a szenvedő Krisztussal. Lemondott atyai örökségéről, még utolsó ruhá-