Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

VII.FEJEZET. A ferences szellem bűbájos ébredése

rülő Isten angyala . . . Mindenkihez van kedves szara. A legutolsóról is tudja, hogy honnét jön, hogy mi a baja, van-e családja, vagy árván él a világban ... és mindig megtalálja azt a szót ami a legjobban esik annak, akivel épen beszél . . . Don Fernandez prokurátorsága alatt az ágostonrendiek jóhíre messzeföldre eljutott ... és ez természetes is. Bárhova megyünk is, az első benyomás emléke a legerősebb, úgyszólván kitörülhetetlen ... S mennyire megnöveli a világiak bizalmát a zárdával szemben, ha ott csakugyan mindig barátságos és szívélyes fogadtatásban részesülnek. Hány szegény lélek menekül a kolostorba vigaszt és lelki segítséget keresve; hány lélek jön ide, aki csalódott az emberekben, akinek hite megingott és minden reményét elveszítette. S ha azután látja ezt a békét, ezt a megelégedést, látja ezt az őszinte szánalmat, szeretetet és segíteni akarást, akkor a felzaklatott kedélye megnyugszik, mert érzi, hogy van még jóság és önzetlenség, van még béke és szeretet. Don Fernandez szívesen időzik el a S. Crux látogatóival. Ide nem tereferélni jönnek az emberek, mint a S. Vincent zárdába, hanem komoly okokból keresik fel a szerzeteseket. Kedvükért készségesen hagyja félbe tanulmányait, hogy szolgálatukra siessen . .. Uram kérlek, bocsáss meg, hogy zavarlak. Az olivarezi remeteségből van itt egy kéregető testvér. Légy oly jó, menj le a portára, ott várja az alamizsnát . . . Don Fernandez becsukja a könyvét és követi a zárda kapusát, aki mély tisztelettel hajlik meg előtte.