Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

VII.FEJEZET. A ferences szellem bűbájos ébredése

Jönnek fáradt útasok is, akik éjjeli szállásért kopognak a zárda kapuján, vagy szegény betegek, akik pár napi ápolást, gondozást kérnek . . . Akik jiedig soha sem hiányoznak, azok a koldusok, az éhezők, az élet számkivetettjei, akik előtt mindig nyitva áll a coimbriai zárda ajtaja ... Ez a sokféle látogató mind don Fernandez gondjaira van bízva. A prior ügyes ember és jól ki tudja választani a különféle hivatalokba az oda legmegfelelőbb embert. Don Fernandezt mintha az Isten is prokurátornak teremtette volna. Nagy műveltsége, finom modora és az az előkelő biztosság, mely oly harmonikusan vegyült össze benne a legmélyebb alázatossággal, lehetővé teszi, hogy a legelőkelőbb vendégeket, a legnagyobb tudósokat is méltóképen fogadja. Don Fernandezben kellemes társaságra talal a tudós, aki ép úgy megbámulja a fiatal ember nagy és alapos ismeretkörét, mint az egyháziak, akik mélységes teologiai tanultsága, nagyszerű ítélőképessége és tiszta látása mellett igazi gyönyörűséget találnak szerénységében és gyermeki tisztaságában. A világi előkelőségeket pedig meghódítja az a könnyed szívélyes modor, mellyel elszórakoztatja őket, anélkül, hogy csak egy hanggal is vétene a szerzetesi szigor, vagy papi méltóság ellen. És a szegények, a nyomorultak . . . azok szeretik legjobban. Amikor megcsendül a déli harangszó, ezek , a szegény lázárok már ott várakoznak a zárda kapuja előtt. Türelmesen üldögélnek az útfélen, térdükön a durván faragott fatálacska . . . azt mindennap megtölti meleg étellel a don Fernandez adakozó jobbja Mikor a harang utolsót kondul, megnyílik a kolostor nehéz kapuja és kilép rajta fehér ruhájában, mint a könyö-