Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

VI. FEJEZET. Lépésről-lépésre

szabályok előtt, a szíve mérhetetlen vágyódását nem tudja elnyomni. Minden gondolata a templomban időzik . . . Lélekben lépésről-lépésre kíséri a szent cselekményt . . . Most van a szent lecke, most az evangélium, a fölajánlás ... És minél inkább közeledik a pillanat, amikor az édes Jézus leszáll az oltárra, don Fernandez lelkében annál magasabbra csap tel a forró vágyakozás lángja. — Jézusom, csak egy percre láthatnálak. Csak egy pillanatra . . . Csak annyi ideig, míg a pap felemeli szent Testedet ... De nem lehet... A parancs parancs ... A kötelesség az első . . . A templomból idehallatszik az úrfelmutatást jelző harangszó . . . Fernandez úgy érzi, hogy a szíve mindjárt megszakad a Krisztus látása után való vágyódásban . . . Térdre hull . . . — Krisztusom, add, hogy lássalak! S amint néz-néz, szemei előtt szétnyílnak a falak és a szeretet és öröm önkívületében látja a papot, amint magasra emeli a fehér ostyát és a fénylő aranyos kelyhet. — Óh, te Isten dédelgetett kedvence, kinek nyomában csodák fakadnak, magad vagy a mindenhatóság leggyönyörűbb csodája . . . Kívánságod előtt porba hull a. világmindenség örök törvénye . . . Ami millió és millió ember előtt leküzdhetetlen akadályként emelkedik, az a te vágyakozásod ereje előtt megsemmisül .. . Mekkora szeretet éghetett a te angyaltiszta lelkedben, hogy még az örök Szeretet sem tudott ellentállni neki ? . . . Don Fernandez nem beszél senkinek erről a -csodáról, de érzi, hogy Istennek különös céljai van-