Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

V. FEJEZET. Örök értékek

V. FEJEZET. Örök értékek. Lisszabon városától pár száz lépésnyire, a falakon kívüi, hatalmas szürke épület emelkedik. Terméskőből épült vastag falai, keskeny kis ablakai, vaspántos nehéz kapuja után Ítélve, valami kis erődítménynek is nézhetnénk. Pedig távolról sem az. Isten szolgái laknak benne: az ágostonrendi kanonokok. A kolostort Burgundi Mafalda és 1. Alfonz király alapította 1145-ben, mindjárt Lisszabon ostroma kezdetén s szerzeteseinek kötelessége volt, hogy ápolják a sebesülteket és imádkozzanak a harcban elesettek lelkiüdvéért. A zárda mostani lakói szintén ágostonrendiek, kik a coimbriai zárda főhatósága alá tartoznak. Az 1210. esztendő egyik verőfényes nyári reggelén ott áll Ferdinandez Bouillon a zárda hatalmas kapuja előtt. Arca tüzel, gyorsan szedi a lélegzetet, mintha Lisszabontól idáig szaladt volna. Vékony ujjai a kopogtatóval babrálnak . . . Megfogja . . . elereszti, mintha maga se tudná, hogy bezörgessen-e, vagy sem. Végre gondol egyet, otthagyja a kaput és leül egy útmenti kőre. Innét le lehet látni a városra és azon túl a messze tengerre. A fiú két öklére támasztja az állát. Isten veled Lisszabon, — mormogja fél halkan, — téged ugyan hamar elhagytalak . . . Egy kicsit elszomorodik . . . Szegény édes anyám,