Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

IV. FEJEZET. Krisztus katonája

és jobban elszakadt társaitól. Kerülte a víg pajtásokat, legföként pedig mindent, ami előkelő származására emlékeztette. Egész lényén meglátszott, hogy valami terv foglalkoztatja, amely azonban még nem öltött határozott formát. Öt évet töltött Fernandez a székesegyházi iskolában, azután visszatért a szülői házba. Tizenöt éves volt, befejezte tanulmányait, elsajátította a társadalmi szokásokat, a finom modort, a külső, belső műveltséget. Most már csak arra volt szükség, hogy beletanuljon a fegyverforgatásba is, hogy kitüntesse magát egy-két csatában s akkor a király lovaggá üti Fernandez Bouillont, a keresztes vitézek méltó utódát . . . Könnyen elképzelhető, hogy a szülők mekkora örömmel fogadják Fernandezt. Édes anyja könnyes szemmel öleli a szívére, Márton lovag atyai büszkeséggel nézi a fiú karcsú izmos alakját. — Kész férfi már ez a gyerek, csak a kard hiányzik az oldaláról . . . Fernandez körül forgolódik az egész palota. Az intézetben viselt egyszerű ruha helyett az apródok díszes köntösét adják rá. Csupa selyem és bársony. Derekára csinos bőröv simul, melyre finomművű kis tőrt erősít az édes apja ... Rá sem lehet ismerni a .szerény kis kolostori növendékre ... A palota régi hü cselédei összefutnak csodájára. Milyen szép az úrfi ! — Hogy illik rá a dolmány ! — Hát még a tollas barett. A kis testvérek ujjongva fogják körül.