Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

IV. FEJEZET. Krisztus katonája

hogy oly hatalmas védőeszköz van birtokában, mely előtt a pokol minden ereje sem tud megállni. Merészen emeli fel a fejét és kinyújtott kezével hatalmas keresztet rajzol az oltár kőlépcsőjére. A kereszt láttára a sátán üvöltve menekül, miközben hatalmas földrengéssel rázza meg a templomot ... És másnap reggel a székesegyház kanonokai csodálkozva látják, hogy a főoltár előtt egy hatalmas kereszt van belemélyedve a kőbe . . . (Ez a kereszt a, mai napig is látható a lisszaboni székesegyházban. Ujabban bearanyozták és a zarándokok, kik arra járnak, áhitattal csókolják meg Sz. Antal első csodájának emlékét.) A pokoli jelenség látása nagy változást idézett elő Fernandez lelkében. Eddig is tiszta jámbor és istenfélő volt, de ettől a perctől kezdve szinte mérhetetlen utálatot érzett a sátán és gyermeke a bün iránt . . Soha sem tudta meg senki, hogy mit láthatott a gyermekifjú azon a rettenetes estén, hogy ennek az emléke elkísérte egész életén át . . . Talán bájos, vonzó külsővel jelent meg előtte az ördög? Talán a világ örömeivel közelített hozzá? Talán érzéki élvezeteket igért neki, gazdagságot, hírnevet? S mikor azután látta, hogy ezekkel nem ér célt, akkor átváltozott rút szörnyeteggé, hogy a rémülettel kerítse hatalmába lelkét? Ki tudná megmondani, hogy az ördög miféle fondorlatokhoz nyúl, ha arról van szó, hogy egy lelket és még hozzá egy ilyen lelket megkaparintson magának . . . Tény, hogy ettől a naptól kezdve a régi víg, gondtalan, játékos kis Fernandez eltűnt. Az új Fernandez csendes, hallgatag gyermek volt, aki szeretett magányosan elvonulva imádkozni és mindig jobban