Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

Előszó.

Előszó. A ferences jubileum évében Rómában jártam. Ezt az útat minden esztendőben megteszem. Ügy készülök rá, mint kisdiák a vakációjára. Rendesen ott veszek lakást a Vatikán közvetlen közelében egy kis zárdában ... Ha az ablakomból kinézek, nem látok mást, csak a Szt. Péter templom kupoláját. Ez a kupola elzár előlem minden kilátást, de természetfeletti és végtelen perspektívát tár elém ... Május 23-án abban az örömben részesültem, hogy Őszentsége semiprivát kihallgatáson fogadott... Tizenhatan, tizennyolcan várakozhattunk egy kis teremben. Tíz órára kellett megjelennünk, de természetesen már jó egy órával előbb ott voltunk... Mindenkinek az arcán látszott a nagy izgalom. Mellettem egy apáca remegő kézzel morzsolgatta a rózsafűzérét. A bussolanti-k peckes lépésekkel sétálgatnak el előttünk és vizsgálódva nézik a nők ruháját, hogy elég magasan záródik-e a nyak és nem túlrövid-e a szoknya... Hiába a Vatikán nem hódol be a modern divatnak. Az egyik ajtóban néhány egyenruhás úr beszélget. Pápai kamarások. Az az érzésem, hogy egy kicsit mulatnak a mi izgalmunkon. De nem törődöm vele. Nem szégyenlettem soha sem bevallani, hogy valahányszor a Vatikánban járok, — és ez megtörténik minden évben legalább egyszer, — úgy érzem magamat, mint a kis gyermek, ha felnőttek közé kerül.