Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

Előszó.

Amikor Krisztus földi helytartója előtt térdelek, akkor egyszerre egészen kicsiny, egészen jelentéktelen valakinek érzem magamat... A teljes valóságában átérzem azt a fenséges gondolatot, hogy én a katolikus Egyház, Krisztus misztikus testének egy tagja vagyok, aki most tanúságot tesz ehhez az Egyházhoz és annak látható fejéhez való tökéletes és tántoríthatatlan hűségéről és odaadásáról... És azért vagyok izgatott minden audencia előtt, mert számomra ez nemcsak kötelesség, mert hát Rómába menni és pápát nem látni az lehetetlen, nemcsak kíváncsiság, vagy büszkeség, hanem nyilvános credó : „Hiszem az egy katolikus anyaszentegyházat. " Az ajtóban egyszerre megmozdulnak az urak. Térdre, térdre, — suttogja valaki. Nagy csend. Az apáca mellettem keresztet vet... És ekkor megjelenik őszentsége fehér alakja... Nem merek ránézni, de azért mégis látom... Látom az ősz haját, az okos, jóságos szemeit... látom a tiszta derűt fehér homlokán és az alázatosan meghajtott fejét... De látok mást is. Látom fölötte a gond nehéz felhőit és látom vállán a felelősség súlyos keresztjét, melyet érettünk visel... És látom szemében a szeretetet, mellyel bennünk, kevesekben, szívéhez öleli azokat is, akik távol vannak... Ezt látom én, mialatt Ősszentsége áldását adja mindnyájunkra és megindul a térdeplők előtt, mindenkinek csókra nyújtva halászgyűrűs kezét ... Már a mellettem térdeplő apáca előtt áll és akkor megüti fülemet Őszentsége maestro di camere mons. Gaccia suttogó hangja: Ecco la contessa Pálffy. Felemelem a fejemet. Őszentsége kedvesen néz-.