Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

III.FEJEZET. Az édes otthon

rézia a gyermek születése után azonnal kis Mária érmet akasztott nyakába és reggel, este a szent kereszt jelét tette homlokára, ajkára és mellére, ezt mindig azzal az aggódó vággyal cselekedte, hogy bárcsak már az Isten helyettese is megtette volna ugyanezt. Igaz, hogy a fiúcska erős, szépen fejlett gyermek, de hátha. . . hátha. . . A megkönnyebbülés sóhajával szorítja a szívéhez a kis Fernandezt, mikor a keresztelői szertartás után karjaiba teszik. Most még nagyobb szeretettel, több gonddal ápolja kis gyermekét, aki ime telve van Isten malasztjával. Donna Terézia kimondhatatlanul büszke a fiára. Elnézegeti pufók kis arcát, selymes göndör haját, nevető, sötét szemeit és anyai elragadtatással gondol rá, hogy ime ez a bájos gyermek az ő fia. Egészen az övé. Drága kis jószága. Az összekötő kapocs Isten és saját lelke között. . . Napjában százszor is felajánlja gyermekét a boldogságos Szűz Máriának és az égi Anya különös oltalmát kéri a gyermekre ki édesen alszik karjai között, mialatt néha-néha halvány kis mosoly suhan át arcán. . . Vájjon miről álmodik ? Talán többet lát mint anyja? Ki tudja mi megy végbe az ártatlan kisded szívében? Soha fel nem deríthető titkok ezek, melyeket még az anyai szeretet is csak sejt, de nem tud. . . A kis Fernandez szépen fejlődik. Már megismeri édesanyját. Ha puha takarói között felébred és megpillantja donna Terézia föléje hajló szép arcát, szívalaku kis piros szája mosolyra nyílik és gőgicsélve nyújtja feléje gömbölyű karocskáit. Mikor azután beszélni kezd, a jó anya Szűz Mária édes 3