Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIX. FEJEZET. Kísértetjárás. A szerafi atya halála

XIX. FEJEZET. Kísértetjárás. A szerafi atya halála. Kristálytiszta, hegyi patak, puha, zöld pázsit, magányos sötét barlang . . . Nem hallatszik ide a város zaja . . . csak a harangok muzsikája ... Az a magányos remete, aki pár napja lakik itt az elhagyott barlangban, már egészen jól ismeri a harangok szavát. Tudja, hogy melyik, melyik templomban szól. Más köze azután nincs is a városhoz. Egész napját és éjszakáinak nagy részét is imában, elmélkedésben tölti. Ha azután már nagyon elfáradt, akkor behúzódik a barlangba, hogy pár órára nyugalomra térjen. Egy darab kő a fejealja és az éjszaka sötét leple a takarója. Néha felkeresi őt egy-egy komolyarcú férfi a városból. Hoznak neki ennivalót és elbeszélgetnek vele. A remete szívesen, örömmel fogadja a látogatókat. Jó emberek, akik az Istent keresik és az örök boldogságot. És Antal atya, az élet mestere, tanítja őket, hogy hogyan találhatják meg legkönnyebben az örök ígéretek teljesüléséhez vezető utat. Tanításának eredményeképen egy szép reggel egy jól öltözött férfi lép be a kunyhójába e szavakkal : — Atyám, annyira megkedveltem azt az életet, melyet te mutattál nekünk, hogy elhagytam a világot és kérlek, engedd meg, hogy megoszthassam velem magányos életedet.