Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIX. FEJEZET. Kísértetjárás. A szerafi atya halála

Antal atya kezét nyújtotta az újonnan érkezett felé. Az Ur áldjon meg testvérem. Szívem örül, hogy társamul akarsz szegődni, de kérlek, mondd, mielőtt a világot elhagytad, elrendezted-e ott minden ügyedet. Mert családot, hozzátartozókat csak úgy engedheted magukra, ha gondoskodtál róluk. •—• Minden rendben van atyám. Senki sem szenved távozásom miatt. Nyugodt lélekkel befogadhatsz a remeteségbe. — Akkor testvérem adjunk hálát az Istennek, Ki téged ide vezetett. Az első társat több is követi és lassanként megélénkül a barlang környéke. Egymásután keletkeznek a kis, vesszőből, gallyakból épült kunyhók és az újonnan létesült brievi remeteségből éjjel-nappal buzgó ima száll az ég felé. Antal atya boldogan gondol vissza ferences életének első esztendejére, melyet szintén egy ehhez hasonló remeteségben töltött. Olivarez, S. Paolo nem voltak rendes kolostorok. Ott is, épúgv, mint itt, magános cellákban laktak a testvérek és csak közös imára gyűltek össze. Nem foglalkoztak rendszeres lelkipásztorkodással, hanem teljesen az imának és elmélkedésnek szentelték magukat. Még csak közös háztartásuk sem volt, nehogy a főzés és más egyéb házi munka elvonja őket a lelki gyakorlatoktól . . . Azt ett.ék, amit épen a jó emberek hoztak nekik . . . De épen, mivel a brivei remeteség még olyan újkeletü volt, bizony nem egyszer megesett, hogy még a jó lelkek is megfeledkeztek róluk. így történt azután, hogy egy esős délután, egy nagyon sápadt arcú testvér kereste fel Antal atyát a cellájában.