Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVIII. FEJEZET. A kisded Jézus látogatása

fel nekem, mert így a sok sírás mellett nem értem, hogy mit mondasz ... Az ember szótfogadott. Leírta a bűneit és elkezdte nagy könnyhullatás között felolvasni. De alig ért el a második, harmadik sorig, mikor egyszerre valami láthatatlan angyalkéz letörülte a papirosról az egész írást és a bűnbábó ember kezében csak egy hófehér lap maradt . . . A gróf, fejét összekulcsolt kezeibe hajtva hallgatja a -fráter szavait. Lelki szemeivel látja a megvigasztalt anyák örömét, a bűnbánó lélek megkönnyebbülését, a szomorú, csüggedt lelkek talpraállását. És újra meg újra hálát ad az Istennek azért a végtelen nagy kegyelemért, hogy házába vezette a csodatevőt. A grófnő pedig meghatottan törölgeti könnyeit és egyre csak ezt hajtogatja: Istenem, de gyönyörű, de gyönyörű. Végre a házigazda feláll. — Most megyek, megnézem, mit csinál Antal atya. Szent félelemmel kopogtat be vendége ajtaján. Antal atya frissen, mosolygó arccal siet eléje. — Kipihented magadat atyám? — Óh köszönöm kérdésedet. Hála a jó Istennek igen. Megmosakodtam és most egészen jól vagyok. Arcáról eltűntek az ijesztő vörös foltok és a járása is könnyebb, ruganyosabb. A gróf örömmel látja vendégének felfrissülését. Hamarosan asztalhoz vezeti öt s miután befejezték az étkezést, sokáig beszélgetnek együtt ... A házigazda, aki már eleve is nagy tisztelettel fogadta Antal atyát, most valósággal a paradicsomban érzi magát; a fiatal szerzetes hittől, istenszeretettől lángoló szavai hallatára. Érzi, * hogy csakugyan nagy szenttel van dolga és alig akar tőle megválni, olyan drága minden perc, melyet vele