Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVIII. FEJEZET. A kisded Jézus látogatása

eltölthet. Végre mégis nyugalomra térnek. A gróf azonban sokáig nem tud elaludni. Egy ideig nyugtalanul forgolódik fekvőhelyén, míg azután megunja a dolgot és fölkel. Anélkül hogy sokat gondolkodnék azon amit tesz, halkan kinyitja az ajtót és kilép a homályos folyosóra. Lábújhegyen oson tovább, miközben szíve olyan hangosan dobog, hogy szinte megijed tőle. Végre ott áll a Csodatevő szobájának ajtaja előtt. Egy pillanatig még habozik, azután lehajol és benéz a kulcslyukon át a szobába. Egy pillanatig azt hiszi, hogy nem jól lát és a szeme káprázik. Szemben az ajtóval ott térdel Antal atya az imazsámolyon a leszület előtt. De miiyen más ez az alak most, mint egy pár órával ezelőtt! Szinte szellemivé válva, különös fehér fényben tündöklik. A gróf hiába keresi ennek a szokatlan világosságnak az okát. Ugy tűnik fel neki, hogy a szent testéből áradnak ki a csodálatos sugarak, áttetszővé, leheletfinommá téve egész alakját. Fejét kissé hátrahajtva, mozdulatlanul térdel. Selymes hosszú szempillái árnyékot vetnek átszellemült angyali arcára, melyen leírhatalan édes mosoly látszik. Az előtte levő nyitott könyvön egy csodaszép kis gyermek ül, aki puha kacsójával kedveskedve simogatja a szent fehér arcát és összekúszálja sötét fürtjeit . . . A gróf reszkető térdekkel félig önkívületben áll az ajtó előtt. Nem tudja ébren van-e, vagy álmodik . . . Bent pedig megmozdul Antal atya alakja. Kinyitja szemeit és határtalan elragadtatással néz az előtte ülő bájos gyermekre. Azután lassan lehajol és végtelen gyengédséggel, óvatosan megcsókolja a kicsike rózsaszínű lábát. Ekkor a gyermek kis ujjával az ajtóra mutat..