Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIII. FEJEZET. A küldetés

ferences égbolt zenitje felé ... A csillagot, melyet az isteni Gondviselés küldött, hogy vezetője legyen a tévelygő emberiségnek a hitetlenség, a közönyösség, a vétkeknek abban a sötét éjszakájában, amelyben az eretnek tanok, a nagyravágyás, a gőg és pompaszeretet kergették . . . Aki a mai egyesült Itália földjén jár és látja az itt uralkodó rendet, egyetértést, egyöntetű kormányzást, mely a legkisebb falura is kiterjed, az önkéntelenül megérzi, hogy itt egy kéz vezeti az ország ügyeit és az egész közösség vállvetve dolgozik egy cél érdekében, mely külön-külön minden egyesé és együttesen valamennyiüké. A^XIII. század Itáliáját össze sem lehet hasonlítani a ma Olaszországával. Ebben az időben egységes államról még szó sincs. Apró kis királyságok, grófságok, hercegségek, önálló városok mozaikjából formálódik ki jóval később az egyesült Olasz királyság. Ezek a városok, államocskák egymástól függetlenek, szabadok, telve gőggel és hatalmi törekvésekkel. A gazdag és erős városok gyilkos féltékenységgel figyelik egymás fejlődését, állandóan harcrakészen lesve az alkalmat, hogy mikor csaphatnának egymásra. Genua irigykedve látja Velencének, a dogek szép városának, a tenger királynőjének fejlődését, mely gazdagság, művészet, kereskedelem és politikai hatalom tekintetében minden más várost túlszárnyal. Hasonló féltékenység van a többi városok között is. Pisa, Bologna, Florenc, Palermo, Amalfi mindmegannyi fészke egyrészt a gyűlöletnek és nagyravágyásnak, másrészt a faji önérzetnek, tudománynak és művészetnek. Itália földjén parázslik a harci kedv, amit a