Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIII. FEJEZET. A küldetés

politikai állapotok a végletekig feltüzelnek . . . Mióta a híres weinbergi csatában először hangzott el a kiáltás: „Hie Weif! Hie Waiblingen :" azóta a quelfek és ghibellinek harca szüntelenül folyik. A Német- és Olaszország közötti küzdelem, mint a lavina, ragad magával mindent, ami útjába kerül. A kezdetben csupán dinasztikus jellegű harcokba egy idő múlva beleszólnak az olasz városi köztársaságok, sőt még az egyház is. Maguk a városok is pártokra szakadnak. Ki quelf, ki ghibellin s jaj annak a pártnak, mely gyengébnek bizonyul. Az emberi életnek nincs értéke, de nincs is biztonságban sem az élet, sem a, vagyon. Az ököljog, az erőszak véres korszakában ki bánja azt, hogy holttesteken keresztül kell céljához jutnia. Olcsó az emberi élet és minden oldalról leskelődik rá a halál . . . Nem csoda, ha az ilyen élet rettenetes szélsőségekbe sodorja az embereket. A könnyelműbbek iparkodnak úgy kihasználni a bizonytalan életet, ahogyan lehet. A „

Carpe diem* elvének klasszikus példáit teremti meg ez a kor. Az emberek minden józan mértéket elveszítve rohannak az élvezetek után. Evés, ivás, az érzékek kielégítése, a gazdagság ezer öröme, ez legfőbb céljuk. Mindent elérni, minden gyönyört megízlelni, az élet minden percét felhasználva habzsolni az élvezetek italát . . . nem fukaron, takarékosan, a holnapra is gondolva . . . hanem bőven, mérték nélkül, azonnal, ebben a pillanatban, mert ki tudja, hogy mit hoz a holnap . . . és ki tudja, lesz-e egyáltalában holnap? A pompaszeretet, a kapzsiság, az élethez való görcsös ragaszkodásnak gúnyosan vigyorog szemébe a titkos ármány, a köntösök ujjában meghúzódó háromélű